Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
szerepkör betöltésére. Ezek eléréséhez hosszú út vezetett, melynek csak egyik elemét jelentette a jogi háttér megalkotása. Az új, európai színvonalú főváros és az egyesítés gondolata a kiegyezés előtt csak ötlet szintjén létezett. A neoabszolutizmus ideje alatt a gazdasági növekedés, különösen a gyáripar és a kereskedelmi szektor térnyerése ugyan nem tört meg, a vasút, a közvilágítás és egyéb infrastrukturális beruházások is megvalósultak (sokszor magánerőből), mégis egyre érzékelhetőbbé vált egy átfogó, központi városrendezési terv hiánya.6 A kiegyezés új helyzetet teremtett: Budára és Pestre került a kormány, az ország- gyűlés és a minisztériumok. Ekkor szembesültek először azzal, milyen nagy feladatot jelent elhelyezni az államigazgatásban dolgozókat: látszott, hogy a választott épület több hivatal esetében legfeljebb ideiglenes megoldás lehet. A Pest és Buda között zajlott, leginkább eredménytelen vitának ekkor magasabb érdek, mégpedig az országé vetett véget. A később Budapest vőlegényének nevezett báró Podmaniczky Frigyes a Hazánkban közölt cikksorozatot, ebben megadta a választ azoknak, akik a főváros fejlesztésének költségei miatt aggódtak és azt a vidékiek „megrövidítéseként” értelmezték: „az ország támogatása s segélye nélkül valamely főváros az államhoz méltó állapotba való helyezése nemigen lehetséges, a főváros nem szolgálván központjául egy megyének vagy vidéknek, hanem az egész országnak.”7 Az egyesítést és az átfogó városfejlesztést a kormány vállalta magára, az általa megalkotott szervek, intézmények mindegyikében biztosították, hogy a helyi érdek helyett az országé kerüljön fölénybe. A helyi elit a metropolisz-koncepció haszonélvezőjeként néhány kivételtől eltekintve elfogadta a kormány fölényét, nem állt ki a lokális közösségek társadalmi, környezeti-ökológiai érdekeiért.8Pest, Buda és Óbuda egyesítésének előkészítése céljából Arany barátjának, Csengery Antalnak a hatására londoni mintára állították fel 1870-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsát (FKT).9Az új testületben az ötletet adó Deák-párti Csengery is helyet kapott, vagyis Arany vélhetően első kézből értesülhetett legjobb barátja szalonjában a fővárost érintő ügyekről. 10A Közmunkák Tanácsának egyik felét a kormány delegálta, másik felét pedig a város. Szavazategyenlőség esetén a döntő szót az elnök, a mindenkori miniszterelnök mondta ki. A városrendezés ezen csúcsszervének hatáskörébe tartozott minden, ami az európai színvonalú, egységes városkép megalkotását szolgálta. Podmaniczky Frigyes (1873-tól alelnök) hangsúlyozta, hogy a lakható, egészséges és kényelmes város, ahol iható a víz, az utcák szépen kövezettek, s nincs „cairoi por” vagy „szolnoki sár”, csak lépésről lépésre haladva teremthető meg.11 Ennek következtében az FKT készítette elő és hangolta össze a város egészére és az egyes városrészekre kiterjedő szabályozási munkákat, pályázatokat írt ki, felügyelte a középítkezéseket, valamint eljárt másodfokon magánszemélyek építésügyi vitáiban.12 Budapest új arculatának kialakításában döntő szerepet játszott Reitter Ferenc 1869-ben benyújtott emlékirata, többek között neki köszönhető a pesti oldal sugarasgyűrűs utcahálózata. Az 1871-ben kiírt nemzetközi tervpályázat első díját Lechner Lajos kapta, az ő elgondolásai közül például a budai körutak kialakítása valósult meg.13 Arany János a városrendezés végeredményét már nem láthatta: az új Sugárút teljes beépítése és átadása 1884-ben történt, ebben az évben a későbbi Nagykörút mentén még csak huszonhárom ház állt, de még az ezredéves ünnepségek idején is maradt néhány beépítetlen telek. Az építkezések azonban már 1870-ben elkezdődtek, 1872-ig például egyedül a pesti oldalon 963 új 319
