Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények
nem engedhetett meg számára irodalomtörténeti értékelést, inkább csak gondos stílusban megfogalmazott reflexiók ezek. egy nagy költő életművéhez. [...] A kötet 60 képét és más mellékletét Aranytól vett vers- és levélrészletek színesítik és teszik az irodalomtörténetben kevésbé jártasak számára is jó ismerősökké."8 Kik lehettek a tárlat látogatói? A volt Petőfi Házban az 1950-es évek elején 12-13 ezres az éves látogatottság, a Károlyi-palotában minden bizonnyal többen fordultak meg. A Petőfi Irodalmi Múzeumnak ekkoriban még nem lehetett törzsközönsége, de a feliratokból, a kiválasztott műtárgyakból arra következtethetünk, hogy tájékozott, az életművel jó ismeretségben lévő, a képzőművészeti értékek iránt fogékony értelmiségi közeg lehetett a célközönség. A tárlat fő vonzereje az „eredeti” kéziratok, ereklyék megtekintése és a kitűnő minőségű művészeti anyag bemutatása lehetett. A jelentős, érdekes kiállítások híre valószínűleg elsősorban szóban terjed, a korszak nem ismeri a klasszikus reklámot - a sajtócikkek elsősorban a megnyitó tényéről szólnak. A szaklapok iránt viszont minden bizonnyal intenzívebb az érdeklődés - talán maguk az idézett tanulmányok is „reklámanyagnak” számítottak. Az 1945-ben alapított, és sanyarú körülmények között tengődő, külső helyszíneken kiállításokat rendező, nagyobb múzeumok által patronált kis szakmúzeum az 1957-es két tárlattal, a „palotafoglalással” átlépi saját árnyékát. Ügyesen kihasználva egy kegyelmi pillanatot, sikeresen mozgósítja erőforrásait, szakmai kapcsolatrendszerét - e gesztus nyomán indul majd meg a 1960-as években a szervezeti átalakítás, a nagyobb léptékű gyűjteményezés, publikálás is. 3. Az Arany-kiállítások folytatódó hagyománya 1957 után 1967-ben, a születés 150. évfordulóján készül egy kisebb tárlat"9 és egy 12 tablóból álló vándorkiállítás,'20amelynek a forgatókönyv szerint „egyesítenie kell magában az emlékezés és az ismeretterjesztés lehető legmagasabb szintű motívumait.”121 Hosszabb szünet után 1982-ben új elképzelésekkel, felkészültséggel és ízléssel egy következő generáció fogalmazza meg a maga Arany-képét. Az évforduló általános közege nagyon eltér az 1957-estől: szerény az állami reprezentáció, a sajtóban személyes vallomások, tárcák születnek - nem pedig kánonformáló írások. A megjelenő szakmai köteteket számba vevő recenzens is pesszimista húrokat penget: Nem mindenki híve az évfordulóknak, annak, hogy valamely nemzeti nagyságunk többé-kevésbé hű szobra csak egy-egy kerek naptári szám okán kerül a fényszórók kereszttüzébe néhány hétre, különben pedig energiatakarékos közöny félhomályában porosodnak tudatunk mélyén. [...] Az Arany kritikai kiadás - immár három évtizede - folyik évfordulók nélkül is, s csak azt kívánhatjuk, hogy az utolsó kötettel ne kelljen a következő évfordulóig, 2017-ig várnunk!'22 A Petőfi Irodalmi Múzeum is hosszan bizonytalankodik, hogyan ünnepeljen Arany halálának 100. évfordulóján - valójában már az egész intézmény teljes erővel az 1983-ban nyíló Petőfi-tárlaton dolgozik'23 - végül emlékkiállítás készül.'24 Először egy vándorkiállításra szóló tématerv, majd két vita után egy időszaki tárlat terve körvonalazódik. A dokumentumokból 295
