Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények
2. Az 1957-es emlékkiállítás 2.1. A koncepció A tárlat sajátos belpolitikai erőtérben jön létre. Az intézmény váratlanul döntő áttörést ér el a kultúra pozícióinak átrendeződése közben: megkapja a Károlyi-palotát, sikerül kiharcolnia, hogy az addig akkumulálódott irodalmi muzeológiai elgondolások és tapasztalat eredményei méltó, nagyvonalú finanszírozással kerüljenek a főváros közönsége elé. Képes tágítani a költségvetést, sőt, még egy vándorkiállítás készítését is eléri - és alig egy hónap múlva, 1957 őszén új, nagyszabású, sajátos hangulatú Ady-kiállítással rukkol elő.10 Az október 19-én nyíló Arany-kiállítás rekonstrukciójának - a tématerven és a képi dokumentáción kívül - legjobb forrása Keresztury Dezsőnek a tárlatot elemző, értelmező tanulmánya.11 A szöveg egyfajta összegzés és személyes hitvallás az irodalmi kiállítások céljáról. Az 1957-ben rendezett Arany János-ünnepségek egyik központi jelentőségű eseménye a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett emlékkiállítás volt. Ez a kiállítás nemcsak tárgya miatt érdekes, hanem azért is, mert rendezői igyekeztek az elmúlt években létrejött irodalmi kiállítások eredményeit hasznosítani. Ismertetése tehát néhány módszertani tanulsággal is szolgálhat. A tanulmány központi állítása, hogy bár nem elhanyagolhatók az életrajzi elemek, mégis magát az alkotó folyamatot, az életművet kell a középpontba állítani. „Az író életének lényege: műve. Az irodalmi kiállítások főfeladata természetesen ennek felidézése.”12 Az Arany-tárlat leírása pontos, részletező. Az olvasó képzeletben végigkövetheti a látogatói útvonalat, a szöveg gondolatmenetté alakítja a tárlat térszerkezetét: A Petőfi Irodalmi Múzeum új otthona a volt Fővárosi Képtár, Budapest egyik legszebb, a magyar klasszicista építőművészet érett stílusában emelt palotája. Az Arany-kiállítás tervezői igyekeztek ehhez a stílushoz alkalmazkodni; ezt azért is kötelességüknek tartották, mert a költő művének fékezett erejű, nemes klasszicítása is a tiszta, harmóniára törő formákat sugalmazza. Alkalmazkodniuk kellett a rendelkezésre álló helyiségek beosztásához, befogadóképességéhez és jellegéhez is. A hat helyiségből három az előcsarnok két, egymástól oszlopokkal elválasztott része s egy mögöttük elhelyezkedő kisebb tükörterem, a másik három téglalap-alaprajzú tágas terem. A helyiségek úgy illeszkednek egymáshoz, hogy bennük az ilyen fejlődésrajzi menetű kiállításoknál szükséges körjárat igen szerencsésen megvalósítható. Az előcsarnok oldalajtaján át a főtermekbe jut a látogató: ezekben végigkövetheti a költő pályáját, azután a kis tükörtermen át visszajut az előcsarnokba; az itt elhelyezett képek és könyvek a költő művének .utóéletét’ idézik fel: a kiadásokat, illusztrációkat; az életmű sorsát itthon és a nagyvilágban.13 A szövegből látszik, a tárlat rendezőinek szeme előtt ott van az „odaértett látogató”, megpróbálják elképzelni a leghangsúlyosabb elemek - itt egy ikonográfiái sor - érzelmi hatásmechanizmusát: „Az előcsarnok elején a kiállításnak olyan részét találja a látogató, amely egyaránt szolgálhat nyitányul és záróakkordul: a költő arcképeinek időrendben 279
