Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Holt sebhely is érez idő változásán; Emlékezet újul hadi hír hallásán. (Buda halála) A kiállítás a 2017-ben megrendezett Arany János-emlékév1 kiemelt rendezvényeként jött létre - ez a tény döntően meghatározta a kitűzött célokat, a megvalósítás keretrendszerét. A bevezető nem a gyakorlati előfeltételekkel foglalkozik. Ráhangolódásként magának az emlékkiállításnak a 19-20. században kialakult műfaját vizsgáljuk meg, mivel az erről való mai gondolkodásunk erőteljesen hatott a tárlat koncepciójára. A törvényszerűen, mintegy rituálisan bekövetkező kerek évfordulókat a társadalomtudomány számos ága tekinti vizsgálandó eseménynek, általánosságban az emlékezetkutatást lehet - az agykutatástól a történeti szociológiai megközelítésekig terjedő palettán - az eredmények fókuszpontjának tekinteni.2 Az emlékezeti rendszerek ismétlődő ünnepei természetes módon válnak egy közösség kulturális emlékezetének oszlopaivá; sokszor szinte érzékelhetetlen, mi magunk hogyan válunk részeseivé, aktív alakítóivá a kollektív emlékezet eme állandó újraszerveződésének. Egy nagyszabású emlékkiállításnak magától értetődően figyelembe kell vennie a társadalom - az állami emlékezetpolitika, a nagyközönség - elvárásait. Ezek beazonosítása, regisztrálása azonban egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen még egy-egy területen belül is ritka az egy- szólamúság. Példaként az alábbiakban az Önarckép álarcokban című tárlatról szóló kritikából és tudományos szakszövegből idézünk. A cikkből egyértelműen kitűnik, hogy szerzője az Arany Jánosra való emlékezés tartalmainak irányítását, az aktuális mondandó kialakítását a kulturális elit feladatának tekinti: Minden Arany-emlékünnepségen mást emeltek ki az életműből. 1932-ben, a költő halálának 50. évfordulóján Móricz Zsigmond Az elveszett alkotmányban látta megmutatkozni az írói bátorságot, Kosztolányi viszont már ekkor ellentmond ennek. 1951-ben kezdődött az életmű kritikai kiadása, és a költő halálának 70. évfordulójához időzítve Kodály Zoltán sajtó alá rendezte Arany népdalgyűjteményét. A hetvenes években a nagykőrösi líra, 1982-ben a Toldi szerelme és az apróbb műfajok felé fordult a figyelem. Majd az értekező próza felfedezése következett. Most, azt gondolom, nem kizárólag a tekintélyes tanár -költő - ahogy ezt az iskolában sulykolták -, hanem a könnyedségre hajlamos, viccelődésre mindig kész, akár önmagét is kifigurázó Arany kerül előtérbe; a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tavasszal nyíló, Önarckép álarcokban című emlékkiállítása legalábbis erre a koncepcióra épül.3 A kulturális újságíróval szemben a történész máshová helyezi a hangsúlyt. Számára a tudományos probléma maga az emlékezés, ez az ünnep értelme és célja, a múltnak a jelen horizontjából való megértése, rendezése. A nyilvános események feladata, hogy ezek ösz- szegzéseként tegyen ki hangsúlyokat az egyik legismertebbnek tételezett irodalmi életmű létrehozójának megidézésekor. Gyáni Gábor tömör összefoglalásában: „Arany János személyes történeti tapasztalata: a reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés időszakának szakado- zottsága, állandó megszakítottsága, nemzedékének szinte kivétel nélküli traumatizáltsága 22
