Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Arany különböző társadalmi rétegekkel való kapcsolatát jelzik e tematikához beemelt, Than László (Than Mór öccse) rajzmappájának tárlatunkon kiállított lapjai. Unikális, a mindennapok világába bevezető rajzain az öltözködés alapján lehet beazonosítani az embert és foglalkozását (kát. 167-170). Az ábrázolásokon látható, pontos identitásjegyeket hordozó ruházatok által bemérhetővé válhatott, hogy az illető a paraszti, polgári vagy a reprezentatívabb csoportok köreibe tartozott. E jelenségre utal egy helyen Jókai Mór is: „Még én ismertem annak a kornak a szereplőit; [...] azt az egész társadalmat, melyben a ruházatáról meg lehetett ismerni mindenkit: ez a nemes, ez a molnár, ez a takács, ez a szekeresgazda, ez a magyar, ez a német. Custume volt divat helyett.”’0 Than László rajzain a ruházat és beosztás alapján megkülönböztetett karakterek jelennek meg: nevelő, doktor, festő, fiskális, evangélikus lelkész, hivatalnok, plébános, rabbi, diák, ortodox pap, betyár, kereskedő. A rajzoló, aki - Aranyhoz hasonlóan - egész életében hivatali tisztségeket viselt, szintúgy jól ismerhette a korabeli társadalom különböző szereplőit. A különféle hivatali minőségeket, állami tisztségeket: bürokratákat, orvosokat, tudósokat, katonákat, egyszóval a korbeli kisvilágot feltáró albumaiban „hű képét adja a kiegyezés utáni Magyarország és a főváros társadalmának, mindennapi életének a kortárs átlagpolgár szemével.”" A hivatalos kultúrpolitika által megrendelt ábrázolásokhoz (például a Pesti Vigadó vagy az Akadémia díszítésére kiírt nagy történelmi képpályázatokhoz, reprezentatív portrékhoz) képest Than László vázlatfüzeteiben, rajzain láthatóvá válhattak a mindennapi élet terei, szereplői, történései. Albumaiban például az Akadémia dísztermének freskófestése vagy a margitszigeti nyaralóközönség egészen más, egyedi megfogalmazású, „életszerű” szemszögből látható, a kor hivatalnokai szinte karikatúraszerűen kerülnek bemutatásra.12 A kisformák, akárcsak a képzőművészetben a rajz, a karikatúra, Arany életművében is fontos tájékozódási pontok, életművét a formák változatossága, a formaújítás, kísérletezés, a nagy epikus műalakok mellett az apró műfajok használata jellemezte. Különböző állásaiban reprezentatív körökbe (kisvárosi értelmiség, tanári kar, tudós kör stb.) bejáratos. Alkalmi költészete ebben a szociális környezetben született: magyar nyelven először formál versbe hivatali élményeket. „Akadémiai papírszeletei”, „mondacsai”, forgácsai, sóhajai virtuóz megoldásukban, szerkezeti bravúrjukban az életmű nagy munkáival mérhetők össze. „Arany ugyanazokkal a poétikai eljárásokkal élt ezekben az alkalmi, humoros versekben is, mint azokban, amelyeket életműve szélesebb nyilvánosság előtt is vállalható darabjainak gondolt.”13 E redukált versek, töredékek, sziporkák a magyar irodalom későbbi versnyelvének előzményei lehettek: „a XX. századi magyar líra nagyjai gondolkoznak majd e formákban.”14 Arany számára az állami alkalmazotti és az Írói pálya párhuzamossága feszítő ellentmondásnak látszott. Kortársai szemében azonban éppen erénynek tűnhetett fel ez a kettősség: személyével, szakértelemével nemzeti intézmények kvalitásosságát szavatolhatta. Nem véletlen hát, hogy Barabás Miklós 1884-es Arany János-ábrázolásán (kát. 166) összekapcsolódik az akadémikus és az író szerepköre. E halála után készült festményen a kultusz kettős karakterjegyekkel operáló beszédmódját nyomatékosította vizuális eszközeivel. Az álló kompozíció jóval reprezentatívabb benyomást kelt, mint az e kép alapjául szolgáló, Nagyszalonta megbízásából szintén Barabás által festett 1856-os ülő térdkép. 201
