Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Kat. 168. Kat.169. társadalmi-kulturális rétegekkel találkozott, így az érintkezési formák szélesebb lehetőségei nyíltak meg számára, s talán ennek is köszönhetőek költészetének változatos nyelvi megoldásai, az egymástól távol álló nyelvi regiszterek művészi megformálásának igénye. A19. században Arany János pályája értelmezhető egyfajta „példátlan presztízsemelkedésként”, „utólagos nézetből voltaképp a rendi társadalomból egy polgári társadalomba vezető út győztesének tekinthető."4 Különböző társadalmi státuszainak egy-egy vonása a róla készült ábrázolásokon is nyomot hagyott, portréin felváltva látni két öltözetet: az atillát, vagyis magyaros ruhát, illetve polgári felöltőt, kabátot.5 Megjelenésével idomult azokhoz a karakterformákhoz, melyeket aktuális beosztása megkövetelt, így például nagykőrösi tanárként egy tanhatósági rendelet következtében levágatta szakállát, és rövidebbre nyíratta bajszát.6 Olykor azonban egy-egy viselettel finom ellenállást fejezett ki: 1856-os verseskötete megjelenésekor „nyakkendő nélkül, cinikus öltözetben”,7 tudatosan vállalta az atilla, a korszakán viselését, valamint a kihajtott, fehér Petőfi-gallért.8 Az öltözékek sokrétű jelentésére és jelentőségére apró verseiben (például Félmagyarság; Cilinder; Az élclapok rajzolóihoz stb.) játszik rá. Arany e hozzáállása, tudatos viszonyulása a ruha mint jel „olvashatóságának” tudásáról árulkodik, miközben a forradalmat, illetve a kiegyezést megelőző években széles körben elterjedt öltözködési gyakorlat ennél jóval reflektálatlanabb szimbolikán alapult. „A kortársak számára a magyar nemzeti öltözet - a nyelvvel, a nemzet erkölcseivel és szokásaival együtt - a magyar nemzeti jelleg kifejezésének eszköze, a nemzetet reprezentáló jel, egyúttal a nemzet megőrzésének egyik biztosítéka; egyben a magyar nemzettel való azonosulás, identifikáció egyik eszköze, sőt, egyesek szemében egyik kritériuma is volt.”9 200
