Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
A szerepjátszás Arany költészetének alapvető meghatározója. A rejtőzés, a maszkosság, sőt a kötelességtudat is a költői én-kiteljesítés sajátos - reflektált - formája. Egyszerre vállalja, de iróniával is kezeli önmaga költői jelentőségét. Ahogy az érte rajongó lánynak írta, aki virágcsokrot küldött neki: „Ha most poéta volnék, verset kellene Írnom az emlékezet e kékszemü picziny virágához - de az nagyon prózai dolog volna.”1 Arany talán legfontosabb költői szerepe a bárdköltőé. Míg Petőfi Sándor olyan lehetőségek sorozatát dolgozta ki, ahol a bárd-szerep rendszerint egy individuális költői én megnyilatkozási formájaként tűnt fel, addig Arany már eleve némileg eltávolítva, allegorikus olvasatok lehetőségét felvillantva, s mindig párhuzamos, olykor egymásnak is ellentmondó értelmezések felé nyitva szólt hozzá a nemzet sorskérdéseihez. Arany úgy érezte, hogy a bárd, a dalnok közösséget képviselő archaikus szerepformái a maga korában már nem szólaltathatóak meg hitelesen.2 Nem véletlen, hogy a Keveháza végén hangsúlyozza is a versbeli dalnok és az ő történetét megíró költő közötti különbséget: Peng a koboz: húrjaira Harcot idéz a dalia: Őseiről csatás emléket: S elzengi - mint én az övéket. (Keveháza, 38.) Akakij Akakievics Arany János különféle, hosszú ideig viselt hivatali (jegyzői, tanári, titkári) működése során az ország eltérő régióiban, a korabeli magyar társadalom különböző rétegeivel kerülhetett kapcsolatba. A rendi struktúrájú, osztrák fennhatóság alá tartozó Magyarország bürokratikus rendszere meghatározott státuszcsoportokra tagolódott, melyek között nehéz volt az átjárás (kát. 172). Arany jegyzői munkájából fakadóan különféle Akakij Akakievics a bárd eszményének szöges ellentéte. A név a hétköznapiságba belefeledkező, kötelességtudó hivatalnoki szerep jelzésére szolgál. Nyikolaj Vasziljevics Gogol híres elbeszélését (A köpönyeg) Arany fordította először magyarra, négy évre rá pedig szerzői álnévként használta az „aki” vonatkozó névmás helyesírását taglaló, („a ki”) különírást javasló nyelvészeti cikkében. Az orosz név az ’akárki’, ’bárki’ értelmet rejti Arany számára. Nagyszalontai jegyzőként, nagykőrösi tanárként, akadémiai titkárként maga is hivatalnokként dolgozott - ahogy a kortársai emlékeznek: pontosan és lelkiismeretesen. Petőfi esetében vitatható Babits Mihály állítása, de a hivatalnok Aranyra vonatkozóan találónak tűnik: „Petőfi nyárspolgár a zseni álarcában. Arany zseni a nyárspolgár álarcában.”3 Kát. 172. 199
