Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

Izgalmas feszültséget teremt, hogy míg a 19. század első felének képzőművészetében nem a nevetséges cigánytípus a leggyakoribb, addig az irodalomban fontos, mi több, magától értetődő humorforrást jelentett e népcsoport.12 Arany zseniálisan aknázza ki ezt az irodalmi hagyományt, hiszen A nagyidat cigányokban e régi toposzt használja fel. Vígeposzában lefokozott, hősöket nélkülöző világot teremt, melyben a heroizmust kisszerűséggel ütközteti, így a patetikus magyar nemzetkarakterológiai elemekre nem lehet ráismerni, az olvasó immár nem zavartalan történelmi példázatot kap.

Aranynak e torz alakokkal tarkított művét a korszak egyik fő kritikusa, Toldy Ferenc úgy írta le, hogy az nem más, mint „[sjzomoru aberratiója egy ritka szép léleknek”.13 Arany műfajilag és világnézetileg is pontosan reflektált a súlyos kritikát kapó, tőle szokatlannak ható versnyelvre: „a világ folyásával és önmagámmal meghasonolva torz alakok festésében akartam

Kát. 151.

176