Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

emberi gyengeségekkel, visszásságokkal.

Az elveszített szabadságharc, a megtorlás traumájának feldolgozása a költészetben és a festészetben egyaránt témaproblémaként jelentkezett, s az egyes művészeti ágak alkotói különböző formákkal kísérleteztek, hogy hatásosan szolgálják az emlékezetben tartás gesztusát.

A szabadságharc bukása után Arany költészetéből eltűnnek a Toldi hősi-idilli képei, furcsa, groteszk, élhetetlen, önsors- rontó alakok bukkannak fel műveiben, mint például Bolond Istók, aki a céltalanság, a kallódás, a hiábavalóság megtestesítője. E szemléletváltás, a periférián élők megjelenése, a „népábrázolás” átalakulása képzőművészek képein is tetten érhető. Itt azonban a „nép” kevésbé az ártatlanság vagy a civilizációs érintetlenség megtestesítője, hanem inkább a törvényen kívüliség, kitaszítottság szimbóluma. Arany új „életképeinek” antihősei ugyanígy a társadalom Kát. 148.

pereméről érkeznek: például a cigányok vagy az alkoholisták. A Bolond Istók címében kiemelt „bolond” jelző is a korábbi értékrend összezavarodásának egyik látványos bizonyítéka.8 Arany 1850-es évek elején írt szatirikus elbeszélő költeményeiben (Bolond Istók;

A nagyidai cigányok) „radikálisan eltér attól a narrációs (és ismeretelméleti) modelltől, amelyet a Toldiban alkalmazott”.9

Arany említett műveihez tematikusán leginkább Barabás Miklós útirajzai kapcsolódhatnak, ahol cigányok, banditák, a társadalom perifériáján élő alakok tűnnek fel. Barabás pályafutása során gyakran fordult a cigányok egzotikusnak érzett, szabad, festőién rendetlen és sokszor groteszk világához. Az 1850-es években készített vízfestményein is megjelenik életművének ez az időnként fel-felbukkanó szála, a táj, illetve a kis témákkal való bensőséges viszony.10 Ábrázolt műfajai között ekkor is kitüntetett figyelemben részesül a cigány életképek tárgyilagos és rajzos megformálása. A művész ilyen témájú grafikai lapjain különböző cigánytípusok kompilációi láthatóak, akik sokszor egzotikumként, időnként idealizáló jelleggel, olykor karikaturisztikus vonással jelennek meg.” Barabás kanonikus, közismert művei mellett meghökkentően hathat a disznóólát ábrázoló akvarellje, vagy a szakadt ruházatú, sátor mellett tanyázó cigányokat bemutató vízfestménye (kát. 146-148). Bár Barabás szabadság- harcot követő életművében nagyobb stílustörés vagy radikális váltás nem figyelhető meg, e kisműfajú alkotásai mégis közelebb hozhatják Arany János hasonló témájú, a kisvilág felé forduló, 1850-es évekbeli műveit.

175