Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Tárgykatalógus - Hétköznapok Aranyéknál
visszaemlékezés szintén geszti időszakára vonatkozik, és Szabó István geszti esperesnek tulajdonítható: „Arany szerette magát edzeni. Minden reggel nyárban a kútnál mosakodott. Virágról, bokorról leszedte a harmatot, és azzal dörzsölte magát. Úgy tartotta, hogy az a legjobb frissítő. Télben a havat lavórjában behordta és az volt a mosdóvize.”'6 Ilyen rusztikus tisztálkodásra Pesten már nyilvánvalóan nem volt lehetősége, a hideg víz frissítő hatását azonban ott is igényelhette. Az akadémiai lakás dolgozószobájának berendezéséből az is nyilvánvaló, hogy Arany itt nemcsak dolgozott, hanem aludt, tisztálkodott is. Külön fürdőszoba az akadémiai lakásban nem volt. A fürdőszoba hiánya természetesnek tekinthető, hiszen a kereskedő és tisztviselő polgárság által lakott bérházak egyikében sem volt fürdőhelyiség egészen az 1870-es évekig. A századforduló táján a városi vízvezeték-hálózatok kiépülésével kezdett csak a fürdőszoba és a vízöblítéses vécé a lakások részévé válni.'6 Arany dolgozószobájának berendezése foteléivel és a fekvődívánnyal természetesen arra is alkalmas volt, hogy napközben rövid pihenőket tarthasson a költő. E rövid pihenőkre egészségi állapota romlásával egyre nagyobb szüksége volt. A betegség ugyanis már nagykőrösi éveitől kezdődően folyamatosan jelen volt hétköznapjaiban: sokszor gyötörte fejfájás, látási és hallási zavarai is voltak. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy Arany betegeskedése nem kizárólag egyéni hajlamra vezethető vissza. A betegségekkel való gyakori megküzdés általános jelenség a 19. században. Hogy csak két példát említsünk: Arany jó barátai, Gyulai Pál és Tompa Mihály is folyton betegségekkel küzdöttek. Ha végigolvassuk levelezésüket, a betegeskedésről való eszmecsere levélváltásaik egyik leggyakrabban előforduló témája. A gyakori megbetegedéseknek az orvostudomány 19. századi állapotához volt köze, hiszen még a század második felében és vége fele is a legtöbb betegséget tünetek és nem okok alapján diagnosztizálták. így elképzelhető, mily gyakran fordult elő félrediagnoszti- zálás, nem megfelelő kezelés, ami kisebb egészségügyi problémáktól is egész komoly szövődményekhez vezethetett.'7 A fürdőkúra, amelyet 1869-től 1876-ig Arany János is minden év nyarán igénybe vett Karlsbadban, a betegségek kezelésének legáltalánosabb módja volt a 19. században. Voltaképpen bármilyen betegségre fölírhatták, és föl is írták a legkülönfélébb nyavalyák kezelésére. Nem csoda hát, hogy valóságos fürdőkultúra virágzott a Monarchiában,'8 s hogy függetlenül betegségük súlyosságától, az arisztokrácia és a középosztály tagjai közül sokan jártak fürdőzni, itták a savanyúvizet, és reménykedtek a gyógyulásban, vagy egyszerűen csak élvezték a társaságot. Arról a betegségről, mely Arany Jánost éveken át kínozta és ismételten Karlsbadba vitte, viszonylag pontos adatok állnak rendelkezésre. 1861-1872 között Kajdacsy István szemész, Pest megyei tisztiorvos volt háziorvosa. Az ő kezelése alatt 1868-ban „máj és béllob”-on esett át, kínos fájdalmak és szenvedések között. 1868. július 5-én írja Tompa Mihálynak: „Beteg voltam: vérhasba estem, most kezdek belőle üdülni. Kegyetlenül fogott: azt hittem, hogy utolsó lesz; de rögtön alkalmazott orvosi segély szerencsésen s aránylag rövid idő alatt kihúzott belőle. Most tehát már csak régi, szokott bajaimmal vesződöm.” 19 Ezek miatt kereste fel nyolc nyáron Karlsbadot, ahol általában egy-egy hónapot töltött. 1869 nyarán, első kúrája véget értével így búcsúzott a fürdővárostól: 164
