Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Tárgykatalógus - Hétköznapok Aranyéknál
Tárgykatalógusunk utolsó témakörébe azokat a tárgyakat soroltuk, amelyek Arany János hétköznapi életének elengedhetetlen tartozékai voltak: az öltözködésével, étkezésével, tisztálkodásával, pihenésével, betegségeivel kapcsolatos tárgyakat. Végül, ezt a témakört és magát a tárgykatalógust is zárja az Arany és fia, Arany László halálához kapcsolódó két tárgy: Arany János halotti hajtincse (Kát. 105.) és Arany László koporsójának kulcsa (Kát. 106.). Noha a család eredetileg Arany János néhány ruhadarabját is a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumnak adományozta, e ruhadarabok ma már nem állnak rendelkezésre. Arany öltözködéséről ily módon főként a róla készült ábrázolásokból, fényképekből alkothatunk képet. A fotográfiák Arany öltözködésének egy általános jellemzőjéről tanúskodnak: arról, hogy élete különböző időszakaiban és helyzeteiben felváltva hordott kétféle öltözetet, attilát - vagyis magyaros ruhát - és kabátot.1 Az öltözködésnek és a testképnek - különösen az 1850-es, 1860-as években - reprezentációs értéke is volt: legtöbbször politikai hovatartozás szimbolikus kifejeződése nyilvánult meg benne. Arany azonban e tekintetben sem folyamodott demonstratív gesztusokhoz, inkább úgy tűnik, egyensúlyozni próbált a rendelkezésére álló lehetőségek között. Az abszolutizmus alatti és utáni időszakban egyaránt hordott magyaros és németes ruhadarabokat. Tolnai Lajos, aki tanítványa volt Nagykőrösön, A sötét világ című visszaemlékezésében így írt Arany öltözködéséről: „Magyar nadrágot és csizmát viselt, de német kabátot, magyar kalappal."2 Debreczeni István az 1863-ban Országh Antal által készített családi fotográfiát így értelmezte: Arany öltözködését jól mutatja az 1863-ban készült családi kép. Ezen egy jobb módú szalontai civis ül előttünk, ünneplő ruhában, csizmában, ahhoz való nadrágban és kabátban, kerek magyar kalappal a térdén. Pesten, ahol a költő akkor élt, sarkantyús csizmában, hátukon cifra szűrrel és kezükben fokossal jártak a férfiak, kivált a fiatalabbak és számottevőbbek. Őt ez a láz nem kapta el, viszont az elnyomatás idején Kőrösön is megtartotta szalontai magyar viseletét.3 A kalaphordásnak mindenesetre nemzeti szimbolikus tartalma is volt, különösen az 1850-es években. Lévay József 1853-ban kelt levelében a következő kérdéseket szegezte Aranynak: Kedves barátom! Ily irgalmatlan hosszú intermezzo után először is azt kérdem, hogy meg van-e még szép fekete szakállad? Mivel pedig tudom, hogy az meg nincs, azt kérdem másodszor: meg van-e még szép fekete bajuszod? S mivel ezt nem tudom, azt kérdem harmadszor és utoljára: meg van-e még a te kalapod (s illetőleg kalapjaitok) oly formátumban, minőben azt magyar ember viselni szokta? 4 Lévay kérdései az 1852 legvégén hozott hatósági rendelkezések kontextusában válnak érthetővé, mely intézkedések szerint a tanhatóság rendeletben tiltotta meg az iskolákban a tanítóknak a szakállviselést. A szakáll ugyanis szimbolikus jelentéssel bírt, Kossuth Lajosra és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eszméire emlékeztetett. Arany 1852. december 1-jén Tompa Mihálynak írt leveléből tudhatni, hogy a rendeletnek 162
