Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Tárgykatalógus - Férfiak egymás között
vagyon Írván. A »csendes lelkiösmeret« megvan, de a fehér pipa most pauzái, csibukra fogtam magamat.”13 A pipázás a nyugalom, illetve akár a családi békesség kifejezéseként többször köszön vissza Arany leveleiben. Sógorának írja 1852-ben: „Különben mi itt megvagyunk. Egészségünk jó, mindennapi kenyerünk még eddig nem hiányzott - nem ázunk, nem fázunk és... pipázunk: mi kell több a boldogságra?”14 Tisza Domokosnak, volt geszti tanítványának 1854-ben így nyilatkozik: „Egyébiránt életem oily rendesen nyikorog a szokott vágányban, mint egy fakó szekér. Családom egészséges, Laci már a hic haec hoc-kal vesződik, Julcsa varr; én pipázok, mint mindég.”15 Tompát is pipázásra buzdítja 1858 májusában: „Ám pipázz te, szédülésig! én is azt teszem, s keveset tudok tenni azon kívül: még is, ha egy pár óráig nyugodt lehetek, nem utasítom el a kínálkozó örömet.”16 1870-es évekbeli karlsbadi nyaralásai alatt is a pipázás kárpótolja a fürdőkúrával járó fáradalmakért: „Míg köröttem az egész világ háborog: én nyugton ülök itt, Csehország szélső völgykatlanában, vagyis nyugtalanul csak annyiban, mert ötkor kelnem, harmadfélórát, pipa nélkül, sétálnom kell, és csak az után jutok reggelihez, hol egy csibuk és a lapok olvasása minden fáradságért kárpótol.”17 A pipázást megelőző pipadohány előkészítése komoly szertartásos folyamat volt, mely legalább annyi élvezetet nyújtott a pipázónak, mint maga a pipázás. Gyulai Pál 1851 májusában találkozott először Arany Jánossal, amikor három évi távoliét után ismét Erdélybe látogatott. Később aztán úgy emlékezett e találkozásra, hogy Arany szívesen fogadta, és maga vágván számára dohányt, pipával kínálta.18 A rokonok, ismerősök is emlékeztek Arany dohányzást megelőző szertartásaira: A költő rokonsága általában az embert, a férjet, apát emlegeti őszinte tisztelettel emlékezéseiben. Aranyt, aki otthon tesz-vesz az asztal körül. Dohányt szitál. A tiszta dohányba feketekávét csurgat. Szívesen veszi át az ajándékba hozott szűzdohányt, csapott hegyű késével este, mikor mindenki elpihent körülötte, felvágja cérnavékonyságúra. Majd szárítja és alig várja, hogy az orosi Boncos számadótól kapott bikatökzacskóját teletömje vele. Szallaga kilóg zsebéből.19 A 19. század első felében, a dohánymonopólium bevezetése előtt még mindenki saját ízlése szerint ízesítette szűzdohányát. A pipázó nemesek és gazdák számára egyaránt kellemes időtöltésnek számított a dohánykeverék előállítása.20 A század közepétől érvényes és 1868-ban törvényileg is hitelesített dohánymonopólium értelmében azonban akinek nem volt saját termesztési engedélye, már jóval nehezebben jutott hozzá szűzdohányhoz, a dohány szállítása ugyanis vámkötelessé vált. így például 1869-ben Lévay József a Tompa Mihálynétól Aranynak küldendő dohányt „aszúgyümölcsként” adta postára21, ám a küldeményt felbontották, a dohányt a pénzügyőr konfiszkálta, és a vámbírságot Arannyal fizettették ki. „így küldjétek nekem dohányt, ti boldog, vidéki naiv emberek, a ti jószívűségtekben! Nem panaszlom, de nem is óhajtóm, hogy ismételjétek" - írta aztán Arany Lévaynak válaszként.22 Tompa Mihálynak és Arany sógorának, Ercsey Sándornak is volt saját termesztésű dohánya, így megtörtént, hogy a dohánytermesztés nehézségeiről is esett szó időnként levelezésükben. Ercsey 1852 júliusában panaszolta el Aranynak, hogy „a kertben lévő gyönyörű muskotály 136
