Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Tárgykatalógus - Férfiak egymás között
dohányát" úgy elverte a jég, hogy alig maradt belőle használatra alkalmas.23 Tompa Mihály szintén ugyanezen évben tette félre vendégszeretete jeléül legszebb dohányát annak reményében, hogy Aranyék meglátogatják, ám a látogatás akkor elmaradt: Tele vannak a méhkasok és szépen meghíztak a pulykák és kacsák, de legszebben a frisling [süldő malac]; amazokat megöltük volna gyermekeid, emezeket a magunk örömére; előre Szász Károlynak szántam a fülét, nem a kacsa hanem a malacz fülét, de ez persze füle botját sem hajtja már erre felénk. Aztán szereztem kártyát is; hozattam egy nagy verschlag savanyuvizet, megtartottam harmadévi dohányomból a legjobb s legnagyobb csomókat.'24 Férfitársaság, beszélgetés, véleménycsere és pipázás tehát szorosan összetartoztak a 19. században. Arany írja Tompának 1853 decemberében: „llly semmiségeket firkálok én neked, édes Miskám, mert gondolom, hogy nem esik roszúl olvasnod, s mert úgy képzelem, mintha veled egy pipa dohány mellett fecsegnék, időtöltés okáért.’’25 Ugyanígy gondolkodott beszélgetés és pipázás összetartozásáról Ercsey Sándor is Aranynak 1856 augusztusában írt levelében: „Én, mint bizonyosra, számoltam eljövetelökre, és szinte jól esett magamat azon időbe gondolnom, a midőn nyakonkba veendők vala e vidéket, és annak egy pár jó embereit meglátogassuk - a többi üres időt pedig bizalmas rokoni beszélgetések és pipázgatások között eltöltöttük volna!”26 Arany élete utolsó pillanatáig dohányzott. A nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumba került eredetileg az a félig megtömött tajtékpipája is, amelyet halála előtt fél órával még félig kiszívott.27 Utolsó éveiben folytonosan hurut kínozta. Éjjelente, magas párnái közt ülve, órákig köhécselt, nappal a pipázás könnyített rajta valamelyest, ezért pipázott sokat. Fennmaradt egy anekdota, mely szerint mikor egy ismeretlen tisztelője felkereste, mert látni kívánta, azt mondta neki: „Úgy hát máskor legyen szerencsém, mikor kevesebb füst lesz a szobában.”28 Mindezek után nem meglepő, hogy a pipázás Arany János identitásának és narratív önreprezentációjának fontos elemévé vált élete egyik utolsó versikéjében, melyben így ír magáról: Mi vagyok én? Senki Pál, Egy fájó gép, mely pipál. A dohányzáshoz-pipázáshoz tartozó tárgyak mellett ugyanakkor ebben a témacsoportban kapott helyet Arany János diákköri utazóládája (Kát. 66.) és bőr tárcája (Kát. 67.) is. Az utazóláda Arany debreceni kollégiumi időszakának olyan szimbóluma, amelyet maga a család is nagy becsben tartott, évekig őrizték, még Pestre, az akadémiai lakásba is magukkal vitték, ahol az éléskamrában tartották.29 Másrészt azért férfiasságszimbólum, mert lányok számára ilyen típusú kollégiumi képzésre nem volt lehetőség a 19. században. A tehetősebb családok leánygyermekei az 1850-es évek közepe előtt az egyházi intézményeken belül működő katolikus iskolákba és a protestáns nevelőintézeteken belül elkülönített leányosztályokba jártak, vagy magánúton tanultak: otthon vagy magán nevelőintézetben. Ezeken a képzési helyeken azonban elsősorban olyan ismereteket sajátítottak el, amelyek a családon belüli szerepekre 137
