Borbás Andrea: Tükör és kancsó. Képeskönyv Szabó Magda születésének századik évfordulójára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Annyi titkom maradt… című kiállítása alapján (Budapest, 2017)
Apai ág
a fiú megszökött hazulról Bartók kedvéért, akiről azt merte állítani, hogy a század legnagyobb zeneszerzője, Öregarthur ordított a fiával, Elvira meg ráfogta ezüstfejű ébenfa botját. Arthur értetlen famíliája miatt szökött meg, kötött buta kapcsolatokat, nem futotta meg méltó pályáját, mert mikor ösztöndíjat kapott, az öregek nem engedték ki Itáliába, erre felszökött Pestre, beiratkozott a Zeneakadémiára. Először hazaparancsolták, mikor nem tért vissza, apám ment érte, Arthur ügyét, mint minálunk szinte mindent, végül is apánk hozta rendbe, kineveztette a helybéli zeneiskolába.” (Für Elise, 295.) „[...] én imádtam, nem zenei tehetsége miatt, én műveltségét szerettem benne, azt nem felejtettem el, hogy mikor pici voltam, annyit játszott velem izgalmas játékokat, az egyiptomiakról mesélt, mutatott nekem szkarabeuszgyűrűt, és megtanított egy szóra: hieroglifa.” (Für Elise, 270.) SZABÓ IRÉN „Keresztanyám gyönyörű volt, legszebb a famíliában, számomra sokáig felfoghatatlan rejtelem, hogy ez a hétszépség maradt társ nélkül, képtelenség, hogy sose keltette fel senki érdeklődését. Ha a családot faggattam, senki sem adott kielégítő feleletet, legvalószínűbbnek az látszott, hogy keresztanyám aligha gondolhatott élete rendezésére, mert mindig dolga volt, olyan terebélyes famíliában, mint a mienk, mindig történt valami, ami egy semmiféle személyes kötöttséggel nem terhelt családtag jelenlétét itt vagy ott indokolttá tette.” (Mézescsók Cerberusnak, 150.) „Én is Idának hívtam egyébként, nem állt rá a szám sem arra, hogy keresztanyám, sem hogy néni, Ida egyszerűen csak Ida volt, aki a legvalószínűtlenebb szalagokkal fonta be a hajamat, a legcsipkésebb ruhákat varrta nekem, holott tudta, nem szeretem a csipkét, amelyre állandóan vigyázni kell, mert szakad vagy piszkolódik, de azért csak öltöztetett, becézett, szórakoztatott, és mindazt az ételt megfőzte, ha együtt voltunk, amely a mi otthoni konyhánkon nem került asztalra, de én szerettem.” (Mézescsók Cerberusnak, 151.) „Ida egyébként csaknem százéves lett, biológiai csodáját körbedícsértük, még szépségét is megőrizte elképesztő magas korában, épp csak minden valahogy pár árnyalattal halványabb lett rajta, színei kifakultak: szeme erős, büszke kékje, ajka pirosa. Gyerekkoromban olyan volt, mint egy elbűvölő 58
