Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szabó T. Anna: Arany János utóélete
Jékely „filozopteri tudatossága” gyakran használ ritka szavakat az írásaiban, és ezt az erős ízt a tudatosan keresett népi hatásnak tulajdonítja, amelyben a nagy előd volt a mestere: „Arany János is bölcsen kerülte a nyelvújítás elburjánzó túlzásait: a bihari nyelvet előbbrevalónak tartotta, s elég gazdagnak a legárnyal- tabb érzések kifejezésére is... Ezek a példák bátorítottak..." Itt a műfordító Arany ez irányú bátorsága is példaként szolgál: „műfordításaimba is megpróbáltam beiktatni egy-egy kihalt vagy a köznyelvben ismeretlen tájszót”. A népnyelv ilyen intenzív búvárlásának tudható be talán, hogy keresi az Arany-rokonságot az írókban, például hozzá hasonlítja Móriczot is, mikor ellen-Toldinak nevezi a Trilógiát Talán ezen a nyomon kellene elindulni, ha Jékely-Arany-párhuzamot keresünk: egészen az alapoknál, a szavaknál kellene kezdeni a kutakodást. Jékelyről egy másik nevezetes költőrműfordítóra térnék át. Talán nem rögtön ő jutna először eszünkbe Arany nevéről, de Kálnoky László is sokat emlegeti a nemzeti klasszikust, különösképpen a műfordítót. Amikor Lator Lászlóval beszélget talán leghíresebb verséről, a Hamlet elkallódott monológjáról, akkor elmeséli, miért használt a versben romantika ízű szavakat, holott ezeket saját hangú versben avíttnak és használhatatlannak érezné, és műfordításaiban is igyekszik elkerülni: „arra gondoltam, hogy ha már Hamlet-monológ, akkor ott van Arany János örökbecsű Hamlet-fordítása, amit szerintem ötszáz év múlva sem fog más költő jobban lefordítani, mert nem lesz soha a magyar nyelvnek még egy olyan tudója. Ezért szándékosan régiesebb nyelvet használtam, mint más verseimben, nem akartam ugyan utánozni Aranyt, mégis az ő költői nyelvét vettem mintául.” Lator arra hívja fel ugyanitt a figyelmet, hogy „[njemcsak a szavak régies zengése-hangulata, [...] ódon rendje, hanem a dikció kicsit emelt hangja is Arany Hamletjével rokon.” Nem is beszélve persze a hihetetlenül vicces halandzsa Shakespeare-fordításparódiáról, a XIX. Henrikről, amit mintha maga Arany diktált volna Kálnokynak: A Vérgonyasztón? Ó, süh! Pém! Piha! Szotykon vatyorgó páhás veckelem! Ahogy Jékely Blokházy-verseinél, evidensen adódna még a párhuzam Bolond Istókkal Kálnoky Homálynoky Szaniszló nevében írt verseiben, de itt nem a legnagyobb elődöt említi: „Homálynoky Szaniszló csak annyira azonos velem, amennyire Esti Kornél Kosztolányi Dezsővel vagy Psyché Weöres Sándorral”, ám amikor egy beszélgetésben Lukácsy Sándor említette a hasonlóságot az ironikus Arannyal és főképpen a Vojtinával, akkor Kálnoky maga siet felvetni Bolond Istók nevét. Kálnoky azonban nemcsak a sötét humorú Arannyal érzett rokonságot, hanem a nyelvteremtő és nyelvmegtartó költővel is - árulkodó, amit A magyar költészethez című versének hosszú felsorolásában állít: amott Petőfi villogtatja kardját, megfontolt, bölcs ítéletet hirdet Arany János bíráid és hóhéraid fölött, kiújulnak lángcsipkét virágzó sebeid 106
