Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Szabó T. Anna: Arany János utóélete

Erről az utóbbi szókapcsolatról jutott eszembe, hogy Juhász Ferencnél is körülnézzek - nála, aki annyit írt Aranyról prózában is. Nyilván eszembe jutott, hogy a verseiben lesz nyoma, mégis meglepődtem, hogy mennyire elevenen lép elénk a szövegekből a nemzeti klasszikus, ugyanis Juhásznál nemcsak nyelvi vonatkozásban jelenik meg Arany, hanem gyakran megidézi a személyét, küllemét is, már-már anatómiai pontossággal járja körül az eleven szobrot. A költészet mibenlétéről töprenkedő Második üzenet című versben például így: „A vers: kiszáradt pusztafű, [...] Arany János levespiros őszfakó bajsza”, de ez a bajusz idéztetik meg a Petőfi 1848 versben is hasonló, hogy úgy mondjam, kozmikus családiassággal: „Szelíd pipázgatás Arany János ezüst-bajusz világsátra alatt"; máskor meg egyenesen a teremtés allegóriájaként: „Arany János bajsza lebeg a földben, mint egy/kiterített szárnyú Pteranodon az ős-óceán fölött, lóg a földben az éposz-bajusz” (József Attila sírja). Arany szeme is megjelenik, mint az egész világot átfogó kimerült tekintet: „a merengő messzi csillag, mint Arany János bevérzett szeme: a naplemente” (A gordonka-ámyékú asszony), és a könny is hasonlításra ad alkalmat: „a vizhordó asszonyok ökle, mint Arany János könnye,/ezek a gubás, kendős, tizmillió esztendős magányok” (Megszólítás). A szív eképpen mutatkozik meg: „Arany János rettenthetetlen rettegő Paleológia-Szivén, az Ősz Földgolyó-őskor/Tartományon jártam én mezítláb, kamasz” (Halott feketerigó). Teljes testi valójában a Bartókot megidéző versében a nemzet nagyjai közt áll „a száraz-szikra márványoszlopnak dőlve/Széchenyi István, Arany János, Kossuth Lajos/könnyű árny-alakja” (Az ujjheggyel megcsókolt Bartók Béla), és országvédő cilindere van: „Arany János Alföld-hajnala cilinderes, sugárzó látomás-ország” (Pacsirta a szívben). Fontossága abból is kitűnik, hogy van, amikor egyenesen a reménységhez hasonlítja: „Mint Petőfi Arany Jánosnak: álmomban megjelensz/te tizenegyezer méter halál alján élő reményem!” (Virágállat az óceán-fenéken), máskor meg az életet-halált tanulja tőle: „Arany János halálba-eresztett mérő-ónja haláltudás” (Sugárjajszó őszi napfogyatkozás).

A paraszti költő hagyományát folytatja Juhász azzal, hogy a költő mint napszámos, mint sorokat szántó béres jelenik meg nála, ahogy Arany és Petőfi a legtöbbször párban tűnik fel a szövegekben (a Pacsirta a szívben erre az egyik legjobb példa), mert a költő felismeri, hogy „Petőfi Sándor és Arany János csikómámor-sorsa és arany-zúgás sorsa együtt az enyém” (Pipacsok a pokol felett. Éposz-szonettekből). Erről az elválaszthatatlanságról mondja később Gergely Ágnes nagy Arany-versében: „Allegóriák tudója, ki édes ikeröcséddel,/miként Bartók és Kodály muzsikát,/az utókort évekre megbénítottad”. Az éposz-író Juhásznak talán éppen „Arany János eposz-gondolata” (Gémeskút, holdfényben) volt a legfontosabb, de a keserű humor sem mellékes, hiszen Toldi mellett a legtöbbször Bolond Istók figurájára utal mint alteregóra: „ó, te Bolond Mihók, ó, te Bolond Istók, kétszer Bolond Mihók, és kétszer Bolond Istók vagyok” (Pipacsok a pokol felett).

107