Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Vaderna Gábor: Arany bűvész
Arany bűvész A rendkívül bőbeszédű Vojtina Mátyás arra a kérdésre keresi a választ Arany János versében, hogy mi fán terem vajon a költészet. Miután hosszasan elmélkedett valóság és ideálok viszonyáról, a „hűtlen hívség” gondolatához jut: sem a valóságot nem kell híven lefesteni, ám az eszmék sem szakadhatnak el földi másuktól. E mérték megtartásának eredménye: „Egyszóval... a költészet.” A sztoikus bölcs arany középszere egy csacsogó fűzfapoéta szavaival. Csendes irónia és mély komolyság sűrűsödik e sorba. Vojtinának itt elakad a szava, dadogni kezd. A költészet olyan varázslat, amelyről nehéz egzakt meghatározást adni. A szerep mögé rejtett személyesség és a személyesség hangján formálódó szerep e kettőségének Aranynál oly jellemző bűvészmutatványa mindmáig csodálattal tölti el és zavarba hozza az utódokat - Arany verseinek elemzőit, költészetének követőit, s mindazokat, akik átadni, tanítani, közvetíteni szeretnék nagyságát. Merthogy nincs még egy olyan költője a magyar irodalomnak, akihez oly sokféleképpen viszonyult volna az utókor, mint őhozzá. Olyan különböző alkotók tekintették őt szellemi elődjüknek, mint Babits Mihály vagy Weöres Sándor, Jékely Zoltán vagy Nemes Nagy Ágnes, Tandori Dezső vagy Csoóri Sándor, Petri György vagy Kányádi Sándor, Géher István vagy Orbán Ottó, Kukorelly Endre vagy Kovács András Ferenc. Tulajdonképpen nem is lehet olyan modern költőt mondani, akire közvetett vagy közvetlen formában ne hatott volna Arany, s olyat is alig találunk, aki ilyen vagy olyan formában ne viszonyult volna a költőelődhöz. Mi lehet ennek az oka? Természetszerűleg adódik válaszként Arany költői nagysága. Képes volt arra a bravúrra, hogy mindenki által ismerősnek, otthonosnak mutatkozó költői nyelven szólalt meg, s egyúttal úgy, ahogyan senki más. Nem lehet véletlen, hogy a Petőfi-epigonok mellett nem sorakoztak az Arany-epigonok: úgy, ahogyan ő tudott alkotni, azzal a természetességgel 7
