Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Arató László: Toldi
Győzelme a cseh vitézen is valamiképpen e kegyelemnek köszönhető, hisz nem párbajban győzi le a nála nyilván jobb harcost, hanem annak lovagiatlan viselkedése teszi lehetővé a vérserkentő kézszorítást, majd az orvtámadó megölését. Alighanem abban a szerencsében is a kegyelem ölt testet, hogy a Duna víztükrében Miklós észreveszi a hátulról támadó csehet. Mintha visszamenőleg már magában a gyilkosságban is a gondviselést láthatnánk, hisz enélkül Miklós nem indult volna el Nagyfaluból vitézi vágyainak megvalósítására. Az iskolában megtanultuk, hogy a farkaskaland (V. ének) és a bikakaland (IX. ének) epizódok, kitérők, betétek. Ide sorolható a X. ének, a csárdabéli vigadás is. Kemény Zsigmond, a Toldi értő elemzője szerint viszont „Arany úgynevezett epizódokat nem használ”. „Beszélyéből a legcsekélyebbnek látszó történetet sem lehet kihagyni anélkül, hogy a mese fejlődésében hézag ne támadjon, és a motívumok szerkezete szét ne bomoljék.” Az „epizódok” a megbonthatatlan ok-okozatiság - és a drámai feszesség - próbái. Miért lennének epizódok? Mert annyiban valóban nem viszik előre a cselekményt, hogy közvetlenül és látszólag nem tartoznak hozzá a Miklós-György-küzdelemhez, illetve Miklós tisztességhelyreállító lovagi „karrierjéhez”. Ugyanakkor a Toldi az erős hős, a romlatlan természeti ember hőskölteménye, márpedig az erő felmutatásához nélkülözhetetlenek ezek az epizódok. Az iskolázott és rutinos lovag fölötti győzelem a nyers és tiszta erő győzelme a romlott ravaszság (a civilizáció?) fölött. Ezt az erőképzetet építik fel az epizódok. A romlottságot György és vitézei, a hálátlan pesti mészárosok és Mikola, a cseh vitéz képviseli. Horváth János szerint a Toldi ban a testi erő lelkivé szublimálódik, e lelki erő jelképe lesz. A farkasölés egyfajta pótcselekvés, melynek során György iránti indulatait Miklós a farkasokon vezeti le. Másfelől a lelki erőpróba és önlegyőzés előkészítője és eleme: Miklós ennek révén jut el az „ő farkasa” megölésének gondolatáig, majd e gondolat legyőzéséig, az ösztöncselekvés meghaladásáig. A farkasoknak György ágyára helyezése is gyilkossághelyettesítés, szublimáció. A bikakaland ismét az erős hős imidzsének felépítése és a természet-civilizáció ellentét szempontjából kihagyhatatlan része a cselekménynek, másrészt középső lépcsője a mesei három próbának s így Toldi fejlődés- és emelkedéstörténetének. Tanultuk: a farkasokkal szemben Miklós csak önmagáért harcol, a bika megfékezésekor már másokat ment, a pesti utcanépet, végül a cseh bajnok legyőzésével már az ország, a nemzet becsületét. Ha nem lenne bikakaland, ez az alapvető ív törne meg. A csárdabéli mulatozás újabb erőmutatvány, amit - ahogyan Nyilasy Balázs megállapítja - ezúttal a Bence gyengeségével, átlagosságával való szembesítés erősít. Miklós két kanna (8 liter!) bort iszik meg, míg Bence már kortyoktól berúg. Másrészt megmutatkozik, hogy Miklós megmaradt zabolátlan gyermeknek, ha az állati, agresszív természetet le is győzte magában. Harmadrészt talán az isteni kegyelemre is újból felhívja a figyelmet az, hogy a lovagi harcokra kiképzetlen Toldi másnaposán is győz a rutinos vitéz ellen. Ha már az „epizódok” közül kettőben is állatokkal küzd Miklós, érdemes az állatmotívumok szerepét egy kicsit közelebbről szemügyre venni. Az állathasonlatok és állatmetaforák meghatározó szerepet játasznak a műben. Miklóst az első ének bikához és vadkanhoz hasonlítja: „Mint komor bikáé, olyan a járása [...] / Mint sértett vadkan, fű veszett dühében" (1/14). Gyilkosság utáni helyzetét a nyájától elzüllött „kivert kan” helyzetéhez hasonlítja az elbeszélő (III/7). Később a farkasokkal küzdve „mint [...] a bika dolgozik szarvával” (V/6). De lesz Miklósból túzok 30
