Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Arató László: Toldi

Toldi (részlet)

is (III/3), űzött hímszarvas is (IV/1-2), toportyán, azaz „réti farkas” is (IV/3). György pedig „rókalelkű”, illetve hangsúlyosan farkas, akit öccse a farkasok „testvérbátyjának” nevez. Miklós állatokkal küzdve a saját magában lévő állatias indulatokat küzdi le. Ezért is fontos, hogy vitézzé válása előtt a bikaléptű hős éppen bikát fegyelmez meg. Ez az önlegyőzési történet egyben a kamasz - akinek a mű elején „még legénytoll sem pelyhedzik álián” - (részleges) felnőtté válási története, „nevelődési regénye”.

Az állatok, állatmetaforák kapcsán még beszélni kellene a Toldi „naturalizmusáról”, annak szintjeiről is. Egyrészt a farkasokkal való küzdelem és a bikaüldözés vérességéről, másrészt a már említett emberi állatiasságról, harmadrészt arról, hogy Toldiban hogyan érvényesül a „fiziológiai realizmus” (Riedl Frigyes), a vér, a könnyek, a nyál, az evés és ivás, az alvás és az, hogy Miklós érzelmei testi gesztusokban nyilvánulnak meg, hogy mindvégig a testbe gócolt lélek játssza a főszerepet a drámában.

De mindenről nem lehet.

Azért a két farkast fölveszi vállára:

Elkerül a háznak másik oldalára:

Minden élő állat elpihent ott, kinn, benn:

Még csak a kutyák is alusznak egy színben.

Nyitva áll az ajtó: látszik a György ágya: Hosszú fejér kendőt terít a hold rája:

Alatta pediglen a ház ereszének Őrálló legényi sorban heverésznek.

Minden alszik. Miklós sem tétováz sokat, Küszöbre fekteti le a farkasokat,

Aztán a lándzsákat a kezébe kapja,

Melyek a fal mellé voltak támogatva:

Őrállók ruháit földre szegzi vélek,

Hogy ne kelhessenek, majd mikor kelnének,

S bemegy a szobába. Jaj! most Toldi Györgyöt Ha még el nem vitte, elviszi az ördög.

Ott lesi Miklós a szúnyogháló mellett, Györgyből mikép hortyog ki s be a lehellet:

Egy marokszorítás - s ha száz lelke volna. Mégis elhallgatna, többet nem horkolna.

De Miklós elkezdi: „No megölhetnélek, Megérdemelnéd, ha rávinne a lélek,

Hanem most egyszer nem leszek ártásodra, Csak hogy itt is voltam, azt adom tudtodra.”

Azzal a két farkast az ölébe vette,

Az öreg nyoszolya szélire fektette, így beszélve nékik: „tente, tente szépen:

A testvérbátyátok fekszik itten épen.”

Maga pedig ment a benyíló szobába, Melyben asztalnál ült anyja gyászruhába': Asztalon két öklét egymásra fektette. Búbánatos fejét arra eresztette.