Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Szilágyi Márton: Arany János (1817-1882)

hogyan szabaduljon meg tőle. S valóban: nemcsak a kitüntetést nem viselte a későbbiekben, hanem báróságért sem folyamodott. Azaz a honoráciori múltjához képest rendkívüli rangnövekedést annak ellenére sem kívánta megvalósítani, hogy ennek politikai értelemben még jócskán volt jelentősége az 1860-as évek után is. Arany ebben az éles döntési helyzetben is az erkölcsi megfontolásokat helyezte előre, s ezért is gondolhatta úgy, hogy inkább megmarad az addig elért társadalmi státusz keretei között. Megjegyzendő egyébként, hogy a kitüntetés felterjesztése és indoklása Aranyt teljesen egyértelműen hivatalnoki státuszával jelölte meg - tehát az Akadémia tagjának és titkárának minősítette -, noha az érdemrend elfogadására jó szándékúan rábeszélni akaró ismerősök (mint például a két miniszter, Eötvös József és Wenckheim Béla) úgy fogták fel, hogy az elismerés mint költőt éri. A két vélekedés közti eltérés végül is joggal bánthatta Aranyt, s növelhette a zavarát is: az irodalmi élet differenciálódásának a folyamata ekkor már előrehaladt annyira, hogy ne tűnjön magától értetődőnek az, ami még Arany Pestre kerülésének történetében komoly szerepet játszott, hogy tudniillik az irodalmi érdem és hírnév minden egyéb szaktudást helyettesíteni képes. Arany dilemmáinak az a repertoárja, amelyet a szakirodalom eddig is felsorakoztatott, legalább egy újabbal szaporítható: Arany számára nem volt egyértelmű, hogyha ez a díj őt írói érdemeiért éri, akkor az indoklása miért rendi státuszával és állásával érvelt.

Arany gazdálkodásának és puritán életvitelének részleteivel nem vagyunk tisztában. De az aligha tekinthető véletlennek, hogy az irodalmi érdeklődését már gyermekkorában kinyilvánító László fiából bankárt nevelt (ezzel egyébként jól demonstrálta a honorácior státuszból továbbvezető társadalmi mobilitás egyik lehetőségét, a következő generáció szakértelmiségivé vált). S azon túl, hogy fia esetében így gondolta megalapozni a későbbi életformáját, saját maga kapcsán is éppen a pénz felhalmozása és befektetése tűnik a legfontosabb stratégiának. Erről életének utolsó periódusából származó levelei sok apró részletet tartalmaznak. Innen tudhatjuk azt, hogy a szalontai birtokának eladásából származott összeget Arany végül értékpapírokba fektetette. Ezt a megoldást akkor választotta, amikor kiderült, vagyona még így sem elegendő a fővárosban egy megfelelő, visszavonulásra alkalmas ház megvásárlására.

Arany János vagyoni helyzetét jól mutatja a halála utáni hagyatéki eljárás. Vagyonos, bár nem gazdag embernek tekinthető ekkor.

22