Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szabó T. Anna: Arany János utóélete
Más eljátssza, mit véletlene ráoszt. Hogy megszoktuk már az otthonos káosztl [...] A balvégzetről bugyborog a bulvár - kitapogatja odalent a búvár, mit lenn az éhes, síkos fogú hal lát: a ronggyá ázott, puffadt hasú hullát, mi két hónapja szép mosolyú lány volt, még vadul csókolt, még vadabbul táncolt, de a korláton magát átvetette, és összecsapott a hullám felette. A balladáim többségének (beleértve a Gyehenna című sorozatomat is) mind Arany a mintája (azt hiszem, a kortárs balladaírók hasonlóképpen nyilatkoznának); olyannyira, hogy a Kisemmizett ballada című versemnek eredetileg az Ágnes asszony refrénje lett volna a refrénje, csak az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy mégsem hagyom benne ezt az egyértelmű utalást, úgyhogy oda kell képzelni a szakasz végére, hogy „Ó, irgalom atyja, ne hagyj el”: Vizes gyolcslepedőt ráztam, szünet nélkül hét órában, hogy legyen, mit egyek, gőzpokol volt a Patyolat, bért nem - munkát adtak sokat, gyerek voltam, gyerek. A gyerekverseimbe is beszüremkedik az Arany-hang, a fellépéseimen el is szoktam mesélni az iskolásoknak, hogyan működik a költői hatás, amit csak a vájtfülűek fognak azonnal felismerni. A Kerge ABC című kötetben van egy négysoros a Lyukrágókról, ez a vége: És ha kirágták magukat, látjuk helyükön a lyukat. Megírás után jöttem rá, hogy ebben a versben erősen ott van A fülemüle két sorának emléke: Innen és túl összeugat S eszi mérgében a lyukat. Arany olyan erős dallamemlék, hogy a „Szülőhelyem, Szalonta/nem szült engem szalonba" ritmusa és grammatikája, sőt, rímsejtelme az egészen friss verseimbe is beszűrődik, az egyik például így kezdődik: „Árnyékrep- kény, kalitka,/becsábít a csalitba” - természetesen csak utólag jöttem rá arra, honnan származik a vers háttérsejtelme (vagy árnyékteste). Az viszont tudatos játék, hogy ha alkalmi verset kell írnom, akkor szintén nyugodtan meríthetek az Arany-forrásból, íme egy részlet a szüleimnek írt Alkalmi vers című hosszú poémából: 123