Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Szabó T. Anna: Arany János utóélete

Pillantása még ott rezeg az európaibb (?!) tartományok és a tespedőbb provinciák felett”.

Az újholdasoknak Babits pillantása jelentette már a „tespedő provinciák” megváltását. Azt gondolnánk, hogy amint közvetett követői közt is sokan tértek vissza Aranyhoz, a közvetlen Babits-tanítványokat is megfertőzte Babits példája. Éppen ennek a tudatában Babits egyik legizgalmasabb tanítványánál és egyben leglázadóbb diákjánál, Szabó Lőrincnél is próbáltam Arany-nyomokat keresni, de a reméltnél jóval kisebb sikerrel. Szabó Lőrinc bizonnyal sokat beszélt mesterével Aranyról, de életművében meglepően kevés nyomát találjuk annak, hogy Arany közvetlen hatást gyakorolt volna a költészetére. Nehéz is volna ellenkezőbb költőalkatot találni, mint a zaklatottságában is visszafogott, introvertált Arany és az eksztatikus Szabó Lőrinc. Mégis: Szabó, ha másért nem, a tömörségért és a nagyszerkezetekért bámulhatta volna Aranyt. Egy interjúban ezt nyilatkozta: „mit akarok és mit becsülök a művészetben? Az erős, kemény, tömör, nagy lelket. A nagy-szerűséget, a nagy íveket, grandiozitást”. 1940-ben Arany János érmet kap, de az emlékplakett átvétele alkalmából sem beszél a névadóhoz fűződő viszonyáról, és más beszélgetéseiben is csak néha említi meg, és akkor is csak a folklórhoz kapcsolódóan, például: „nagyon szeretem e népmeséket, a folklorisztikát, Petőfit, Aranyt”.

Ha név szerint emlegetve alig, de ritmusok és sugallatok szintjén mégis jelen van Arany a pályatárs költészetében, és nemcsak a Tücsökzene és a Bolond Istók életrajzi őszinteségének párhuzamaira gondolok (erre Takáts Gyula is felhívta a figyelmet egy vele készült interjúban: „a Tücsökzené ben ott érzem a Bolond Istók második énekét, úgy vélem, hogy versei pontos realizmusában, egyszer monumentalitásában ott sétál és figyel Arany János is”), de olyan nehezebben megragadható finomságokra is, mint kettejük vidékiségének és városiasságának párhuzama. Ebben például:

Szénásszekér ment át a városon.

Jött és továbbment: úszott, lebegett az édes szagban, amely vele jött, úszott a fényben, úszott és mesélt - nekem mesélt! Nekem hozta el a falusi holdat, tömzsi tücsköket, lompos komondort, rétet, aratók bőtorkú dalait [.]

Szabó Lőrinc Szénásszekere egy konkrét élmény sugallatára született, a Vers és valóság ban is elmondja, de egy tárcában is megerősíti a saját élményt: „az utolsó megállónál, ahol leszálltam, öt szénásszekér döcögött el előttem a Körúton [...], az emeletmagas, rég nem látott s váratlanul elém került szénásszekerekből olyan illat dőlt a délelőtti Körútra, hogy (...) megtarkázta gyermekkorom emlékeivel, Hajdú, Szabolcs, Szatmár és Borsod tájaival”.

117