Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szabó T. Anna: Arany János utóélete
Sűrű sötétben tekereg a dallam hosszúfonálon, mint a békanyál. Közébe-cuppog, elmaradva néha, mint mély iszapba holmi apa-béka, a nagybőgő, s a citera kiszáll. Kedves öniróniával (és rejtett büszkeséggel) még hozzáteszi: „Az Aranybányából ma már kevesen lopunk, hadd legyek a kevesek közt.” A lírikus Aranyban a „belső forma” igénye mellett éppen az ő alkatához is közel álló lefojtások és a tárgyiasítás szándéka ragadja meg Nemes Nagyot, akinek szintén szüksége van, ahogy maga mondja, „a túlságosan közeli, a túl heves emóció megfékezésére". A József Attiláról írt esszéjében mondja ezt és egy nagyon fontos szempontot is felkínál közben, anélkül, hogy konkrétan felszólítana rá: az Arany-József Attila-párhuzam hatástörténetének vizsgálatát, azt, hogy miképpen szüremlik át Arany nyelve a modern költészetbe József Attilán keresztül. (Akinek, teszem hozzá én, rengeteg versében kitapogathatjuk Arany hatását - olyasmikre gondolok, mint az Indiában, hol éjjel a vadak... és A walesi bárdok párhuzamára: „Parancsot adott, büszkét, szigorút” - „Parancsot ád/király, rettenetest”; vagy ugyanennek a versnek egy másik Arany-imitációs sorára: „a dolgos népek megdöbbent zöme” - „olcsó időnek hasztalan soka"). Nem véletlenül utal éppen Nemes Nagy Ágnes a Petőfi-Arany-hatásra és a Babits-féle „teremtő utánzás” fogalmára, amikor azt mondja: „Sok, nagyon sok energiát kapcsoltunk át a József Attila nevű erőközpontról saját vevőállomásainkra vagy reléinkre.” (Szánjanak az igék. József Attiláról) Ez a mondat tökéletesen illik Aranyra is. Azt, hogy a gyermekkori versélmény mennyire intenzív, és milyen nyomokat hagy az emlékezetben, bizonyítja Nemes Nagy frissen publikált hagyatéka, amelynek legkorábbi megjelent darabja éppen egy Juhászbojtár című, Aranyt és Petőfit imitáló vers. Ilyen sorokkal: Kenyér szalonnával... Ez egyszerű étek Teszi ki nála a Hétközi ebédet. A legkorábbi versekben szinte tapintható ez a hatás, de később egyre inkább átadja a helyét a Kosztolányi-, Ady- és Babits-befolyásnak - a kamaszkor és a fiatal felnőttkor forrongó indulatai szétfeszítik az Arany-rámát. Vagy talán éppen így tágítják ki. Később hasonló történik meg erotikus és indulati síkon Nemes Nagy balladakísérleteivel, amelyek tudatosan szállnak szembe az Arany-balladák megadó vagy megőrülő lányaival-asszonyaival - nála nincs asszony bú, mely fojtva teremről rejti teremre halk zokogását, és őrületében vihogó nő sincs: a nők nevetése, bár baljós tündérnevetés, de mindig erőt sugall. A Vitéz Kocsord 94
