Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

10. „A város nem volt egészen a helyén.”

MEGHÍVÓ

AZ ’938 EV’ KASSAI MAGYAR 8ÁLPA

» mir.rjí, tömtem UHmonusü »tarn

SJÍV.VI» ÎCVUMUCOSS tl*i

MAGYAR BÁLUNKAT

a BamNDízo-mzonsAG

san elküldte Kassára a Tátra. A piactereken báránybör kucsmás, halinaszürös gömöri fuvarozók kocogtak a hóesésben hazafelé, a város egészen magába zárkózott e délutánon, valamilyen különös, történelmi bensőséggel és veszélyérzettel, mint aki megtanulta a változó időben, hogy külön sorsa van, s szívósan és öntudatosan védekezik láthatatlan bástyái mögött minden ellen, ami idegen.

(Széljegyzet egy báli meghívóra)

❖ Három nap Kassán. A régi lakásban járok, idegen-ismerős emberek között, abban a kihűlt lávában, melyben megfagytak az emlékek, mint a pompejiek a hideg hamuban. Lakásokat nézek meg, sírokat látogatok, emberek arcába bámulok. Egész nap keresek valamit, szeretnék emlékezni valamire. (...) Pünkösd van, süvít a szél. Egész nap úgy járok, mint akinek nem jut eszébe valami, a „tett színhelyén” sompolygok, húsz, harminc, negyven év távlatában látom a valóságot és az emlékeket. Este ezt írom noteszembe: „Az élet nem sikerült.” Gondolkodás nélkül írom ezt, egy reflex, mindennél erősebb alapérzés parancsszavának engedve. Innen indultam el, e házak közül, negyvenéves vagyok, egész nap halott apámra és halott kisfiámra kell gondolni, s most, hogy visszatértem a „tett színhelyére”, tudom, nem sikerült az élet. Úgy tudom ezt, mint aki fölött kimondták az ítéletet. Nincs fellebbezés többé: el kell viselni.

(Az élet nem sikerült)- 136-