Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Kalla Zsuzsa: A Petőfi-relikviák története
Kalla Zsuzsa A PETŐFTRELIK VIÁK TÖRTÉNETE Könyvünk több ponton különbözik a múzeumi gyűjtemények hagyományos katalógusaitól. Sajátsága, hogy egyetlen személy, család tárgyait sorolja föl, megpróbálja kronologikus sorrendbe rendezni, értelmezni, az életműhöz kapcsolni a relikviákat. Igyekszik követni a tárgyak útját felbukkanásuktól a különböző tulajdonosokon át gyűjteménybe kerülésükig. Válogatásunk másrészt emlékeztet azokra a kéziratkatalógusokra, amelyek nem elégednek meg a létező kéziratok regisztrálásával, hanem feltüntetik a még lappangó vagy elveszett darabokat. Ezt a módszert alkalmaztuk mi is, s felvettük a már eltűnt vagy csak emlékezésekből ismert tárgyakat. Teljességre törekedtünk: kihasználtuk a költő hatalmas országismeretét, az életrajz változatos helyszíneiből adódó sokszínűséget, s a különböző társadalmi csoportok tárgyi kultúrájának jelenlétét az életút állomásain. A személyes tárgyak korszakba, közegbe ágyazottsága miatt a katalógus egyben történeti szociológiai kísérletnek is felfogható, mint azt Ratzky Rita Petőfi öltözködéséről, ízléséről szóló kísérő tanulmánya bizonyítja. A gyűjtemény további sajátossága, hogy létrejötte egy talányos jelenséghez, a Petőfi-kultuszhoz kapcsolódik, így gazdag anyagot kínál a századvég szellemi arculatát meghatározó társadalmi mozgalom kutatásához is. E bevezető támpontokat kíván adni a relikviák természetének megismeréséhez. A katalógus anyagából kiindulva megkísérli körüljárni a relikviagyűjtés hátterét, vizsgálja, hogy milyen tényezők játszottak közre a Petőfi család hagyatékából kialakult emlékegyüttes létrejöttében. MI A RELIKVIA? A relikvia szó eredetileg a vértanuk testének, hamvainak maradványait jelölte. Később jelentése kibővült: azokat a dolgokat is relikviának hívták, amelyeket a szent megérintett, használt vagy amelyek jellemzőek voltak rá. Az ereklye — a magyar megfelelő - már jóval tágabb jelentése nem csupán egyházi értelmű: kegyeletes okból megőrzendő tárgy; gyakran emlegetünk nemzeti, családi ereklyéket. A muzeologia szóhasználata szerint a relikvia egy történeti szempontból nevezetes személyiséghez kötődő tárgy. A gyűjtés itt nem kegyeletes célokat szolgál, hanem a dokumentációt: az adott személy ízlését, életkörülményeit kell reprezentálnia e tárgycsoportnak. A kiválasztást átszínezheti egyfajta „kultikus” érzület - de ez előfordul kézirattárakban, képzőművészeti és művelődéstörténeti gyűjteményekben is -, hiszen a „jellemző” tárgyak kijelölése nem lehet mentes a szubjektivitástól. A gyűjtés meghatározó szempontja a ritkaság; minél inkább visszafelé haladunk az időben, annál értékesebb kultúrtörténeti szempontból is egy-egy ereklye. A XVIII, századi hírességeknek bizonyára minden relikviája helyet kap valamilyen múzeumban, ugyanakkor Chaplinnek vagy Len- nonnak is csak a legnevezetesebb személyes tárgyait árverezték el mint ereklyéket. Kiindulópontként, az ereklyegyűjtés jelenségének megközelítéséhez érdemes elsőként néhány részletet megvizsgálni a Petőfi Társaság dokumentumaiból, felhívva a figyelmet a kultusz - eredetileg maga is vallási fogalom — sajátos fogalmi rendszerére, szóhasználatára: „A társaság legszentebb kötelességének tartja, hogy a Petőfi-kultuszban az ájtatoskodóknak előénekeljen, mély alázattal és nagy boldogsággal lép elő s Pozsony város dicséretével leteszi a szobor lábaihoz, leteszi ez uj oltárra a Petőfi-Társaság ünnepi koszorúját.” (Kéry Gyula, 1911. B 54.) - „Elmondom azt is, hogy mindig nagy tisztelettel viseltettem a papi rend i. t. tagjai iránt. Ok az emberiség legnagyobb kincsét, a hitet plántálják az emberi lelkekbe. Én őket rokonlelkeknek tartom, mert a Petőfi-Társaság tagjai is, akiknek élén Herczeg Ferencz, Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán állanak, egy nemes és szép hivatás papjai. Önök a hit apostolai, mi a Petőfi-kultusz apostolai 9
