Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)

Kalla Zsuzsa: A Petőfi-relikviák története

vagyunk és országot jártunkban vezérünk Ferenczi Zoltán, aki Petőfiért rajongó leikével és szavával végighódítja az országot.”(Kéry Gyula, 1911. B 69.) - „Leglátogatottab volt a Petőfi-ház keddi napokon, amikor szabad a bemenet. Ez a publikum a legérdekesebb: a proletárok. Ott látható a szabadnapos postás, a rendőr és katona mellett a munkás, a napszámos, az utczaseprő, a hordár, a cseléd és a munkásassszony apró mezítlábas gyerekeivel. Es valamennyien levett kalappal, lábujjhegyen járnak, mintha templomban lennének. Megtörtént, hogy egy munkásasszony, amikor a nagyterembe lépett, kereste a szenteltvíztartót és keresztet vetett magára.” (Kéry Gyula, 1911. B 77.)

A példákat a végtelenségig lehetne folytatni. A vallás és az írói kultusz közötti párhuzamra nemcsak a dagályos ünnepi beszédek írói, a beavatottak, de — amint a fentiek tanúsítják — a naiv cselekvők, a Petőfi-Ház egyszerű látogatói is ráé- reznek. E szövegek szóhasználata nem retorika, a tárgytisztelet lelki mechanizmusa valóban a „szent dolgokra” vezethető vissza. A jelenség minden kultusz szerves része, lényegét talán a középkori szentek ereklyéinek kultuszán mutathatjuk be legszemléletesebben.

A fehéregyházi emlékoszlop. 1897

Az ereklyetisztelet ritka, elszigetelt jelenség a klasszikus antikvitásban és a korai keresztény tanításban. Csodatévő relikviák és az azokat óvó kegyhelyek a IV. században bukkannak fel, abban a korszakban, amikorra nemcsak a kereszténység hódította meg a Római Birodalmat, de a tant is átformálta a pogány kultuszok beolvadása a keresztény gyakorlatba - ez az időszak a népi vallásosság kialakulásának kezdete. Az ereklyékul- túszban egy általános, ősi hiedelem, mágikus gyakorlat krisztianizált változatára ismerhetünk.

A szent közvetítő a földi ember és a világot irányító magasabb rendű hatalom között, a hozzá folyamodó kérésére befolyásolja ezt az erőt. A hívőnek a szent testével kapcsolatba került tárgyat kell megérintenie vagy akárcsak látnia, így e lánc révén kerül kapcsolatba az istenivel, a magasztossal, a félelmetessel, felfoghatatlannal. E képzetcsoport gyökerei az érintkezési mágia rítusaihoz nyúlnak vissza, amelyek a törzsi vallásoktól kezdve a buddhizmusban, a lámaizmusban, de az iszlámban is jelen vannak. Az ereklyék egyszerre nyújthattak általános védelmet, elősegíthették a gyógyulást, elűzhették a gonosz erőket. Híres emberek nyilvános gyűjteményekben kiállított tárgyai máig hasonló, ha nem is ilyen erejű vonzerőt gyakorolnak a közönségre. Cholnoky Viktor írja benyomásairól, amikor megnézi a Petőfi-Ház kiskőrösi szobáját: „Nem mersz az ágyhoz hozzáérni, mert talán itt álmodta először azokat az álmokat, amelyek nem hazudnak...” (Cholnoky Viktor, 1909. 733.)

Az ereklyékkel kapcsolatos hiedelmekre egész szertartásrend épült. Ennek eleinte legfontosabb eleme az őrzés, majd a megtekintés, bemutatás lett. A kolostortemplom maga is ereklyetartó, kezdetben csak megszentelt közösségek őrizhették ezeket a tárgyakat, illetve királyok, császárok legitimálták vele hatalmukat. Később a zarándoklat, a körmenet az egyszerű hívőnek is lehetőséget adott arra, hogy közel kerülhessen a szentek ereklyéihez. Ez a folyamat jól nyomonkövethető a Petőfi Társaság relikviáinak sorsán. Eleinte az elnök, Szana Tamás lakásán őrzik őket, a társaság erejéből csak arra futja, hogy egy díszes szekrényt készítessen nekik. Majd a városligeti történeti arcképcsarnok egy helyiségébe kerülnek. De már 1881-től cikkek, beszédek sürgetik méltó kiállításukat: „[...] nincs muzeum, a hova szent áhitattal és lelkesedéssel zarándokolhatna a késő nemzedék.” (Sass Ede, 1926. 43.) A kormány és a főváros támogatásával 1909- ben megnyílik a Petőfi-Ház a Bajza utcában, Jókai egykori villájában, mely mint Herczeg Ferenc

10