Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)

Kalla Zsuzsa: A Petőfi-relikviák története

Elzengitek például im’ ezt, Min én kacajra fakadok: „Dicsőséges nagy uraim, héj, Nem viszketne a nyakatok?!"

Mert házasításomhoz pénz kell,

Sok pénz, a fene egye meg!

Hopp! megvan: „Zsidók, bugrisok, hej, Majális jegyet vegyetek!"

Hisz ez vagabund, csavargó Úgy is csak a nép fia volt,

Piros zászlós, szocialista,

Búj toga tó volt, izgatott.

Tehát elő, nép! Adj, fizess te.

S a felséges nép ad sokat,

Mi meg csak gyűjtünk szorgalommal S megköszönjük a tapsokat.

(Sz. n„ 1907. 8.)

A Petőfi-Ház belsöépítészetileg homogén, nívós kialakítású, jelentős épület lett, a magyaros szecesszió jegyében születtt. Építésze Vágó József és László volt, a belsőépítészeti munkákat Faragó Ödön irányította.

Az épületben nemcsak ereklyetár, de kutatószo- ba és könyvtár is helyet kap. A Petőfi Társaság felhívása nyomán összegyűlt anyag - az Ernst-affér elmúlta után, vagy annak ellenére is — betöltötte a kiállítóhelyiségeket. Rengeteg hiteles kézirat és első kiadás került elő. Ferencziék nagy gonddal, csak kortársaktól, bizonyítható adatokkal gyűjtöttek, erre utal az itt-ott olvasható bejegyzés a leltárkönyvben: nem hiteles eredetű.

A Petőfi-Ház életének nevezetes napja a megnyitó 1909. november 7-én, ahol az összes előkelőségek és természetesen a gyűjtést vezető arisztokrata hölgykoszorú is felvonul. A sajtó hozsannázik, de azért e dal nem egyszólamú... Cholnoky Viktor így ír: „De van immár kő, van szorgalmas szeretet, van a magunk szegénységétől kitelt gazdagság arra, hogy templomot emelhettünk annak, aki úgy múlt el, hogy még sirkövet sem engedett magának állítani.” (Cholnoky Viktor, 1909. 733.) Kiss József versében ünnepli a Petőfi-Házat, mely „nem

sárkunyhó, de büszke palota” s ahová „kérges kezekkel proletár jöhet”. A vers utóirata keserű, józan:

„Van házad, Petőfi, van telekszámod

Révbe jutottál, fizeted a vámot,

A jó sors utólag sok mindent adott De eszméid ma is hajléktalanok.”

(Kiss József, 1909. 10.)

A másik Magyarország reagálása már jóval am- bivalensebb. Bródy hálásan emlékezik meg Her- czegék buzgolkodásáról, ugyanakkor szemében az ellenzéki gondolat ébrentartója a Petőfi-Ház: „Petőfinek palotája van Pesten! De mintha a had, mely annak idejében őt egy választókerületnek még a határából is kiverte, hirtelen ur lett volna Magyarországon [...] Március szele megprüszköl- teti őket és felizgatja, hogy a tót szolgáló fia ily nagy ur lett közöttük. Mennél ragyogóbb, mennél melegebb otthont csináljatok a számára, hogy akik meg undorodnak a nemzet nagy, gótikus székesegyházától, ahol Duna- és Tisza-kozákok akarnak tanyát ütni, ide jöjjenek e kis márványpalotába vigasztalódni, hinni és imádkozni - a jövőért.” (Bródy Sándor, 1907.) A Népszava cikkírója először sorra veszi a kötelezően fölsorolandó ellenérveket, kételyeket: mi a Petőfi-Ház igazi célja; mi köze a jólöltözött közönségnek a nyomorgó Petőfihez; mi értelme az ereklyegyűjtésnek, hiszen nem mondanak semmit a személyiségről; szabad-e félistenként tisztelni egy valaha élt embert; hány Petőfi kötetet lehetett volna kiadni az építés költségén - majd hozzáteszi: „Mégis: akik ismerik, szeretik és értékelik Petőfit, azok meghatódottan kószálhatnak az emlékezetének föntartására épített templom helyiségeiben. [...] Ott vannak a szerelmes fiatalember emlékei, a vándorlegény kínlódásának nyomai, az élettel harcoló férfiú küzdelmeinek a jelei, a csatázó forradalmár gondolatai.” A cikk pedagogizáló gondolattal, az ismeretterjesztés fontosságának hangsúlyozásával zárul: „Minden körülmények között nagy nyeresége ez a magyar kultúrának és nagy könnyítés a magyar forradalom munkáján.” (Révész Mihály, 1909. 5.)

A Petőfi-Ház idővel a fővárosi nevezetességek egyike lesz. Lassan elfogynak az emlékezők, az adományok ritkulnak, a látogatók száma is megcsappan. 1919 után 1922-ben nyílik meg újra. 1925-től a Petőfi Társaság már nem tudja fenntartani, állami intézményként működik tovább. Sorsa a Petőfi

22