Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Kalla Zsuzsa: A Petőfi-relikviák története
Társaság történetét is szimbolizálja - közadakozásból épül fel, állami intézményként szűnik meg. A PETŐFI-HÁZTÓL A PETŐFI MÚZEUMIG 1948. március 15-ére, a centenáriumra felújítják a bombatalálat érte Petőfi-Házat: „rohammunkával” építik át „a forradalom költőjének szentélyét”, kiirtják a „fölösleges neogót díszeket”. A Magyar Nap riporterének lesújtó a véleménye a korábbi kiállításról: „[...] de a nép és a szabadság költőjének gyújtó szelleme nem kapott otthont a cirádás falak között, por lepte írásait, közöny vagy félreértés borított itt mindent”. (K. M., 1948.) A dísztermet, ahol a jeles vendégeket fogadják majd, lecsupaszítják, fehérre festik: mindennek „egyszerűnek, tartózkodónak” kell lennie. Az új kultusz stílusa: a terem főfalán egyetlen hatalmas fotó- nagyítás látható a Petőfi-dagerotípiáról, mellette a falon a forradalmi versek kéziratainak nagyításait függesztik ki. A cél a közvetlen hatáskeltés. A következő évben már az egész Petőfi-Ház átaA Petőfi-Ház a háborús pusztítás nyomaival lakul. Petőfi halálának centenáriumára az épületet nagy, sima, színes felületek, díszletszerű berendezés, dekoratív drapériák, „emberfeletti” nagyságú Petőfi portrék uralják. A megemelés, az „istenítés” eszköze mostantól az új kultusztárgy, a fotó. A falakon „óriásbetűkkel” szerepelnek a forradalmi idézetek. A Petőfi-kiállítás kiemelt témája évtizedekig: március 15-e. A látogató óráról órára követheti e nap eseményeit. A még épülő installációról írja a Magyar Nemzet tudósítója: „De általában így befejezetlenül is valami csodás és kegyeletteljes szellemidézés ez a készülő kiállítás.” (B. J., 1949.) Különösen a változatlanul hagyott kiskőrösi szobában hatódik meg az újságíró, a rendezők jó érzékkel kegyelmeztek meg az előző berendezés hatásos elemeinek. A Petőfi Múzeum 1949-es újdonsága, hogy az emeleten már nem Jókai, hanem József Attila emlékkiállítás van. Révai József és Horváth Márton irodalompolitikája megrajzolja a Petőfi- Ady-József Attila fejlődési ívet, és ez jelzi, milyen erősen kötődnek a profán kultuszok a politikához. Már 1948-ban feláll a József Attila-szoborbizottság, amely köztéri szobrot kíván emelni a költőnek. Tildy Zoltán miniszterelnök az elsőadományozó, ő indítja el a gyűjtést. Petőfi és József Attila egyidejű kultuszát megkönnyíti, hogy a két költő életrajzában meglehetősen sok az azonos, a kultuszképződés szempontjából fontos elem: az alacsony sorban születés, az írónyomor, a lázadás, a szociális érzékenység, a nagy szerelmi ciklusok, a fiatalon elszenvedett, tragikus halál. Az 1954-ben létrehozott Petőfi Irodalmi Múzeumban a Petőfi-Ház gyűjteménye szétesik, a relikviák ládákba kerülek, lassan feledés borul rájuk, csak egy-egy kiállításszínesítő tárgy forog közkézen a muzeológusok között. A Petőfi-kiállításokon újból és újból fölbukkannak, a rendezők nem nélkülözhetik a kultusz erejét, az ereklyék keltette meghatódást, hiszen a múzeumjáró közönséget — a közkeletű vélekedéssel szemben - többnyire nem az életmű, hanem az alkotó életének dokumentumai érdeklik, a kiállítások „pedagógiai” célja, hogy később a látogató kézbe vegyen egy Petőfi- kötetet. A PETŐFI-KULTUSZ MA A jelen Petőfi-kultuszának legismertebb terméke a költő szibériai száműzetésének és halálának legendája, jobban mondva e történet ismételt megjelenése a köztudatban. Ahogy a Petőfi-Házról, úgy 23
