Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Katalógus
madokat én tettem vele, hogy, ha a merénylet szerencsétlenül üt ki, minket érjen a csapás, ne az ártatlan nyomdai személyzetet.” (Jókai Mór: Az én kortársaim. = Életemből. I. Bp. 1898.) — „Mikor előadták kívánságukat hogy a 12 pontot s a ’Nemzeti dalt’, a Talpra magyart előleges cenzúra nélkül akarják kinyomatni: Länderer inkább színleg, mint komolyan, figyelmeztette őket az ezzel járó felelősségre; de az ifjak azon kijelentésére, hogy minden felelősséget magukra vállalnak, a Talpra magyart pedig, hogy a szedés gyorsabban menjen, Petőfi úgy diktálta az illető szedőnek. Mert nem igaz az, amit a többek között Fischer Sándor Petőfi életrajzában mond, hogy a márciusi ifjak maguk álltak a szekrényhez s szedték ki a szükséges sorokat. Nem lehet igaz ez már azért sem, mert bár nem valami boszorkányság az a betűszedés, de azért az intelligens ember sem tanulhatja azt meg csak úgy egy pillanat alatt. Előbb a betűszekrény számos rekeszeivel kell egy kissé megismerkednie, hogy tudja, melyik betű hol van, s akkor is még sokkal lassabban megy a munka, semhogy abból az időből kitelnék, mely a nevezetes két nyomtatvány előállítására fordíttatott. A regényes színezetnek itt ellene mond már maga a technikai nehézség. Bizony a szedést a nyomdának öt rendes szedője, mindenesetre a rendkívüli helyzetből kifolyólag, nem a rendes, gépies módon végezte, s a folytonosan behallatszó éljenzés közben először a Talpra magyar formája került a sajtóba, melynek első példányait riadó örömmel fogadta a tömeg. Bár a nyomásnál a szükséges egyéneken kívül többen is szívesen segédkeztek volna, az előállított példány- mennyiség nem volt arányban a künn levő tömeg türelmetlenségével, melynek minden egyese bírni akarta a sovárogva várt sajtószabadság első termékét; így a Talpra magyar a 12 ponttal együtt a kézisajtókból csakhamar a gyorssajtóba került, ahonnan azután a szaporábban készülő példányokat a nyomda személyzete az ablakokból folyton szórta a lelkesült tömeg közé.” (Ács Mihály Uo.) 13. „Logicailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót... azt fogjuk tenni! a többit az istenre bízom és azokra, kik rendelve vannak, hogy a kezdetteket folytassák; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell vínunk a sajtószabadságot! és ha lelövöldöznek? isten neki; ki várhat ennél szebb halált?” Lapok Petőfi Sándor naplójából. Pest, 1848. márc. 17. 14. Hatvány II. 276. /Jókai Mór - Hatvány II. 276-277. /Ács Mihály Pest, 1848. 03. 15. 162. 1. Petőfi babérkoszorúja 2. Gyűjteménybe nem került. 12. Mólt egy száraz babérlevél, melyre 1848 volt ezüstfonállal hímezve, és a levél szára átkötve keskeny nemzetiszínű szalaggal. Ezt a levelet Róza néni [Laborfalvi Róza] eljegyzésük estéjén a színpadon adta át bátyámnak [Jókai Mórnak] azon babérkoszorúból, melyet Petőfi kapott.” (Jókai Jolán: Jókai és Laborfalvi Róza. Bp. 1927.) - „Petőfi a naplójában épp oly kevéssé emlékszik meg arról, hogy egy koszorút kapott, mint Jókai, aki az Én életem emlékeiben azt írja, hogy: „Ezen a nagy napon találkoztam a színpadon Laborfalvy Rózával [...] Egy felizgatott néptengert kellett lecsillapítani [...] Ott és akkor ő tőle kaptam az első érdemrendet a nemzeti színű szalagcsillagot a mellemre.” (Magyar Nemzet 1900. jan. 10.) 13. „S nékem a sors csak virággal / Ékesítse kalapom, /Nem kérek babért újabban, / Sőt amit már eddig kaptam, / Ha kell, azt is vissz’adom.” A szere- lem - „[...] maradj el a csaták teréről; / Hol úgyis a sors többnyire azért / Ád csak babért, hogy meggyilkoltatott / Boldogságunknak szemfedője légyen.” Válasz kedvesem levelére 14- Hatvány II. 289. /Hegedűs Sándorné Jókai Jolán - és Uo. Hatvány Lajos 52. sz. lábjegyzete Pest, 1848. 03. 15 163. 1. Petőfi kardja 2. Gyűjteménybe nem került. 3. Ennek a kardnak a markolata látszik Barabás Miklós Petőfi mint nemzetőr című képén. (Fekete Sándor: A költő kardjai.) 12. „Karddal járt minden ember az utcán, a diákok az iskolába, a szinészek a próbára. Vendéglőbe, kávéházba, mindenüvé magunkkal vittük a kardot. Petőfinek volt egy olyan széles pallosa, amivel sétálni szokott, hogy azt már guillotine-nal csúfolták.” (Jókai Mór: Az én kortársaim.) - „A kardot akkor is Petőfi szerette legjobban viselni. S dacos természete mindjárt erre hivatkozott. Emlékszem, hogy a megyeház termében egy vita alkalmával szónoklatát azzal fejezte be, hogy inkább kettétöri kardját, mintsem azt az indítványt lefogadja.” (Bulyovszky Gyula: Márciusi visszaemlékezések.) - Degré Alajos visz- szaemlékezése szerint Petőfi ezt kardot 1848 márciusában hirtelen elhatározásból, egy népgyűlésről 135
