Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)
Boldognak mondhatják magukat, akik emlékeznek még e hang zengésére A rádió varázsa
emlékszem, hogy amikor pár évvel később interjút készítettem Szabó Magdával, büszkén említette: a felvétel során feltűnést keltett, hogy a mindig zárkózott Balázs Samu „szóba állt egy nővel”. Ennek az lehetett az előzménye, hogy elolvasta Szabó Magda akkoriban megjelent Okút című regényét, melyet remekműnek tartott. Az írónő szerint hamarabb és értőbben értékelte a művet, mint egynémely irodalomtörténész. Szabó Magda 1981-ben, édesapám halálakor a következő táviratot küldte: „Drága Ádám! Sírtam, amikor megtudtam, és soha nem fogom elfelejteni - Szabó Magda.” * * * Kornis Mihály drámaíró, egy időben maga is rádiórendező - huszonhárom esztendővel Balázs Samu halála után - felidézi a színművész hangját: „Boldognak mondhatják magukat, akik velem együtt emlékeznek még e hang zengésére. Ha halkan beszélt, akkor is, mintha egy mélyhegedű szólalt volna meg. Ha kicsit emeltebben, már nagybőgő, de egyszerre tíz. Ha pedig kiabált, az olyan volt, mint a hegyomlás! Nem, annál sokkal izgalmasabb, titokzatosabb volt a Balázs Samu mérge. O volt az a színész, akinek a hangszínén mindig eltűnődtem. Véleményét az emberről, akihez beszélt, vagy akit játszott, a hangszínében is elmondta. Egyike volt ama nagyon kevés, nagyon nagy művésznek, aki az emberről való tudását zsigeri szinten volt képes alkalmazni: megfogalmazni. Egyfinom, angol úr, aki mégis tudott aljas lenni már a hangjában is, vagy irigy, vagy megkérdőjelezhetetlenül tekintélyes, ám ugyanakkor üres is, vagy akár egy pillanat múlva már alázatosan és csúszva-mászva hízelgő. A hangjával való bonyolult játéka emberismeretre tanított. Megérttette például velem, hogy miként függ össze a tekintélyére kényes ember hanghordozása benső ürességének a titkával, milyen láthatatlan kötelékek fűzik össze a valóságos lényét rejtegető ember többnyire lassú tempóját hatalomvágya mohóságával. Hogy az erőszakos ember voltaképp fejletlen, csenevész lélek: akkor sem tudja artikulálni belső rezdüléseinek apró, lényegbevágó különbségeit, ha szeretné; hogy aki hatalmaskodik, az majdnem biztos, hogy hendikepes.”232 153
