Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

Be kell menni a dzsungelbe!

Kaunitz kancellár portréja Németh László II. József című színművében. Nemzeti Színház, 1965. MTI Fotó - Keleti Éva felvétele Ha megkérdik, mi a színészi életmű, Balázs Samura gondolván azt válaszolnám: a pillanatnak ez a megsokszorozott csendje. S azon kellene gondolkodnunk, hogyan lehetne a csendet, e furcsa életművet bőrkötésben, díszkiadásban közreadni.”214 Major Tamást 1962 májusában - tizenhét év után - felmentik igazgatói tisztsé­géből, de főrendező maradhat. Az új igazgató Meruk Vilmos, a szakminisztérium színházi főosztályának vezetője, akit két év után Both Béla vált a direktori székben. (Meruk elvtárs visszatér a szaktárca Marxizmus-Leninizmus Oktatási Főosztályá­ra, majd kubai nagykövet lesz.) Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház 125 éves. A forradalom és a jubileu­mi esztendő közötti szezonokban - a már idézettek mellett - Balázs Samu elsősor­ban klasszikusokban szerepel (Vízkereszt, III. Richard, Othello, Oidipusz király), de főszerepet a kortárs magyar humorista, Tabi László vígjátékában kap, melyet a Katona József Színházban 1962. november 30-án visznek színre. A nagy mutat­vány főszereplője Diaboli, a korosodó, világhírű bűvész, aki hosszú távoliét után lép fel szülővárosában, Budapesten. Szerelmes lesz a férfiúi érettség iránt fogékony 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom