Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)
Máig kottázhatják a színésztanoncok és színháztörténészek
Máig kottázhatják a színésztanoncok és színháztörténészek AZ ÖTVENES ÉVEK - A MOZIBAN Az 1950-es évek legrettegettebb időszakasza - a kitelepítésekkel, személyi kultusz- szál párosuló Rákosi diktatúra - lényegében Rajk László kivégzésétől Nagy Imre kinevezéséig tart. Vagyis 1949 őszétől 1953 nyaráig. Előtte még többé-kevésbé működik a többpártrendszer, utána pedig - a személycsere nyomán - oldódik a politikai szorítás, irányváltás kezdődhet. Ugyanakkor a Rákosi rendszerben a filmművészet kiváló alkotásokat is produkál. Mi a magyarázata ennek a látszólagos ellentmondásnak? Mivel Lenin szerint „minden művészet közül legfontosabb a film”, a hatalom képviselői arra törekednek, hogy a munkás-paraszt tömegeket, a „dolgozó magyar népet” színvonalas alkotásokkal szórakoztassák, és persze befolyásolják. A filmművészet feladata - deklaráltan is - a „népnevelés” és (kimondatlanul) a szociális feszültségek pozitív levezetése. Fentiekből is következően a színészek „rangja”, társadalmi megbecsültsége kiemelkedő. A nézők szerencséjére a legsematikusabb filmekben is nagyszerű művészek remekelnek. A hatás szempontjából pedig másodlagos jelentőségű, hogy egy talentumos színművész magánemberként mennyire azonosul az általa játszott figurával. A „pozitív hős” immár nem az úri életformát követő dzsentri: Jávor Pál és Páger Antal, hanem a szocializmust építő munkás és paraszt: Soós Imre és Szirtes Ádám. A rendkívüli színészi tehetségek ugyanakkor hitelessé, sőt helyenként szórakoztatóvá teszik még a propagandacéllal készített filmeket is. Nemcsak a színészek, hanem a filmrendezők többsége is a háború előtt egy teljesen más ideológiát valló politikai rendszerben kezdte pályáját. Ezért a cenzúra kiemelt figyelmet fordít a forgatókönyvekre, sőt a filmforgatás teljes folyamatára. A végeredmény szempontjából mindenesetre előnyös, hogy az államosítás után, az 1948 derekán létrehozott Magyar Filmgyártó Vállalat művészeti vezetői jól képzett, már a „régi” rendszerben is alkotó szakemberek: Hont Ferenc, majd Ranódy László és Fábri Zoltán. 115
