Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

Máig kottázhatják a színésztanoncok és színháztörténészek

Gázon Gyula, Balázs Samu és Koletár Kálmán Az én és a nagyapám címűfilmben, 1954-ben. Schandl Teréz felvétele

A szaktudás elismerése - legalábbis a Színház- és Filmművészeti Főiskolán - a későbbiekben is megmarad. A főigazgató-helyettes például a hatvanas években az a Herskó János filmrendező, aki pedagógiai tehetségének köszönhetően - nem sokkal disszidálása után - a Svéd Királyi Filmakadémia rektora lesz. A magyar Oscar-díjas operatőrök mestere, Illés György pedig egyúttal párttitkár a Főiskolán. Vagyis amiképpen Hollywood fénykorában nem volt elég „magyarnak lenni” az ottani érvényesüléshez, hanem tehetség is kellett hozzá, úgy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán sem volt elegendő a párttagság, ha nem párosult szakmai rátermettséggel.

A magyar filmesek relatív szerencséje, hogy a Szovjetunióból érkező tanácsadó, Vszevolod Illarionovics Pudovkin, aki 1950-ben és 1951-ben több magyar film forgatását személyesen „segíti”, az egyetemes filmművészet világszerte méltatott klasszikusa, a montázstechnika kialakítója.

Hogy a diktatúra viszonylag visszafogottan kezeli a legelismertebb művészeket, arra jó példa Balázs Samu 1951 — 1952-es fegyelmi ügye, melyben ugyan elmarasztalják, ám a hagyatékából előkerült levelezés szerint politikamentesnek mondható szakmai, jogi és anyagi indokolás mellett. íme, az egy évig húzódó vitát lezáró, érdekes filmtörténeti dokumentum:

116