Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

a külhoniak közül olyan növendéke, aki kiválóságban, tanulékonyságban és tehetségének gazdagságában a pannóniai Jánossal vetekedhetett volna. Ha latinul beszélt, azt mondtad volna, hogy Róma városában, ha görögül, hogy magában Athénben született. Taglejtésén, beszédén nem érzett barbárság. Azt hihetted, hogy a lelke dalra termett; a prózában sem volt kellemetlen. Ha nem vergődik a közügyek és viharok között, bizony, hogy fölveheti a versenyt az antik írókkal és poétákkal. A szerencse többnyire irigykedik a kiváló elmékre, és megakadályozza, hogy tehetségük szerint fölemelkedjenek. Hogy egyházmegyéje szent testületé mennyire kedvelte, képzeld el az alábbiakból. Mivel a király haragja miatt mintegy közellenségnek tartották, és senki sem merte neki a szokásos végtisztességet megadni, testét a papok titkon bevitték egy pécsi kápolnába, és sokáig egy szurkos ládában tartották. Hosszú idő múlva, midőn Mátyás történetesen meglátogatta a várost és a bazilikát, a papi kollégium megkérte őt, hogy engedje meg végre méltó temetéssel megtisztelni János poéta testét, melyet haragjától való féltükben régóta őrizgetnek teme- tetlenül. A király elbúsult a nagy férfiú sorsán, alaptalan vélekedésük és félelmük miatt megdorgálta őket, és aztán pompás gyászszertartást rendezett neki, hogy a jeles költőt ne fossza meg a temetés tisztességétől. Ez a vég jutott tehát a pannóniai dalnoknak. Mindez a megváltás ezer fölötti négyszázhetvenkettedik esztendejében történt.

[A. B O n FINI • A magyar történelem tizedei)

85