Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

A^isteni Mátyás termete a közepesnél kissé magasabb volt, délceg alakú, nemes, erős akaratról tanúskodó tekintettel; orcája pirosas, melynek a szőke haj, a széles szemöldök, az eleven, sötétlő szem, a tökéletes orr nem közönséges szépséget kölcsönzött; pillantása nyílt és egyenes, és ha valamire ránézett, oroszlán módjára szinte nem is pillogott. Tetszését mindig rezzenéstelen tekintettel mutatta, akire pedig hunyorogva nézett, azt ellenszenvesnek látta; nyaka és álla előreszögellt, szája eléggé széles. Feje éppen megfelelő, sem kicsi, sem nagy, homloka nem nagyon magas. Hosszú végtagjai egymással harmonizáltak; karja gömbölyded, kézfeje hosszúkás, válla széles, mellkasa domború volt. Lábikrái azonban némileg eltartóak, lovaglásra nagyon is alkalmasak, így hát teste formás volt, színe pirosas fehér, és — mint Sándorról mesélik — néha valami különös illat áradt belőle. De még szeme állása és élénksége is nagyon hasonlatos volt az övéhez, akit életvitelében mindig példaképének tekintett. Ifjúságától fürge volt, szilárd jellemű, rendkívüli dicsőségvággyal párosult mérhetetlen nemeslelkűséggel, ereje, tehetsége akkora, hogy sem a szellemi, sem a fizikai fáradság ki nem meríthette. Teste munkabíró, hideget,

izzadságot, nélkülözést jól tűrő; semmit sem viselt könnyebben, mint a háborús fáradozást, és nehezebben, mint az otthoni semmittevést. Az emberi gyönyörűségektől nemigen hagyta magát megfosztani, néha szerelembe keveredett egy-egy nőcs- kével, de az asszonyoktól tartózkodott. Barátai körében sokszor üdítette lelkét mámorral, borral; könnyen kész volt az ígéretre, kész a haragra; természete nemes, nagyvonalú, bármely dicső tettre hajlandó; távol a kegyetlenségtől, a barbár embertelenségtől, hő vágy lobogott benne a rómaiak követésére, akikkel folytonosan vetélkedni akart, ezért nagyon szívesen fogadta a Corvinus nemzetség rá ruházott nevezetét. Az a vád érte, hogy barátai szeretetében állhatatlan, és többüket elveszejtette. De akit a magasba emelt, azt oktalanul sohasem ejtette el, sőt, sohasem fenyítette meg a barátot, ha először kapta vétken, azonban a másodjára botlót keményen megbüntette. Többnyire szerencsétlen is volt a barátaival, mert azok praktikáltak ellene, akiket mértéktelenül elhalmozott kinccsel, ranggal. Sokat emelt föl alacsony sorból, és ezekkel több szerencséje volt.