Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

Hadba’ te fénylő dísz, a letörtnek pajzsa, reménye,

A haza oszlopa, harc mezején ki messze kiválik,

H ős kebledbe csodás nagy erőt ada néked az Isten Es a világba’ kezedre bizá a vezéri hatalmat,

Hogy te a vad törököt diadalmas hősi tusában Győzd le vitézül, aratva tömérdek dús hadi zsákmányt,

S Pannóniának erős hadi népét fékre te vessed S hősi neved fényét a világra te messzire áraszd.

Már amikor csak alig pelyhedze az állad, az arcod,

Zsenge virága alig serdült a férfi díszének,

Mintha a rózsa között a fehér liliom ki-kivillan:

Nem heverél henye mód puha kéjek, lágy gyönyörök közt, Kényelmet sohasem kéréséi, de sisakkal a fődön,

Ajzott íjra feszítve nyilat röpitél te gyakorta És kocsidat hajtván poros úton messze ügettél S próbáltál te a harci veszélybe rohanni merészen,

Űztél gyors paripát, vetkeztél férfibirokra.