Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

Afroi Szolunk most, hogy Mátyás király milyen csodálatosan serény nagy és kis ügyekben egyaránt. Minden levelét, amit különféle helyekre küld, vagy maga mondja tollba, vagy átolvassa, ha más írta. Ugyanígy késedelem nélkül saját maga átfutja, amit hozzá intéznek, bárhonnan érkezzen is. Több nyelven beszél: tud latinul, mint már mondottam, nagyon jól tud bolgár nyelven, amelyen a törökök küldik az irataikat, mivel nem sokban különbözik a szlávtól, melynek — mert igen el van terjedve — sok változata van. Mátyás ismeri ezt a nyelvet, és innen van, hogy a csehekkel, lengyelekkel, ruténokkal, dalmátokkal, bolgárokkal, krétaiakkal, szerbekkel, szlovénokkal, európai tatárokkal és más igen sokfajta néppel tolmács nélkül beszél; ugyanis tudvalévőén mindezeknek a szláv nyelv az anyjuk. A németek nyelvét még gyermekkorában tanulta meg és a börtönben. Mikor pedig már felnőtt, még növelte tudását a német fejedelmekkel való állandó kapcsolata révén. De németek, csehek, lengyelek néha hazai nyelvükön, legtöbbnyire azonban latinul írnak levelet. Egyedül Magyarország (a keresztény országokat értem) ír csupán latinul. Ugyanis a magyarok nyelvén nem könnyű írni. A legcsekélyebb hangsúlyváltozástól, kiejtésbeli különbségtől megváltozik az értelem. A magyarban vannak szavak, amelyek u-val végződnek, de mást jelent, nyújtva, és mást, ha zártabban, összevont ajakkal ejtik ki. Ezt az írás nem tudja jelezni, mivel a latin nyelvnek egyetlen u betűje van, a magyar nyelvnek meg négyre volna szüksége, ha az összes változatokat jelölni akarná. És így van a többivel is. Szegényes a nyelvük az országok elnevezéseiben. Ugyanis egyiket sem nevezik saját külön néven, hanem körülírással: veszik a nemzet nevét, majd hozzáteszik azt, hogy: ország. Hollas orsacó- nak hívják Itáliát, Toto orsacónak Szlavóniát és Német orsacónak a germánok birodalmát. S így van mindegyikkel. Sok szláv és latin szavuk is van. „Mit cheres”-t mondanak „quid quaeris”-nek. A k és c ugyanis rokonhagzók. De erről elég, térjünk vissza a királynak a legcsekélyebb dolgokra is kiterjedő gondosságára és jó emlékezőképességére. A háború kellős közepén, a dolgok fordulópontján, ellenség közepett, mikor a hadsereg indulni készült, és mindenki kiabált és tolongott (mert így van ez, mikor annyi ezer fegyveres vitéz és harci szekér útnak ered), Galeotto Marzio is megjelent ott, Ausztria ama városában, melyet Badennek hívnak forró vizű forrásairól és a mellettük levő pompás fürdőktől. Itáliából jött oda, hogy egyrészt leányai hozományához segítséget kérjen a királytól, másrészt, hogy láthassa a király dicsőségét. Éppen néhány nappal előbb vette be ostrommal a nagy Hainburg városát, noha falakkal és katonákkal meg volt erősítve, és csaknem bevehetetlennek látszott a vára.