Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

Hire Saulit, Hogy Szendrőhöz naponta komoly török hadak gyülekeznek csapatonként; senki sem tudta biztosan, mely tájra készülnek. A szóbeszéd hangosodván, Mátyás az első jelentésre megerősíti Alsó-Magyarország határvidékét, hogy a törökök rohamát bátran kiállja. Küldöncök útján figyelmezteti az ország két elszánt védelmezőjét, Bátori Istvánt, aki az erdélyi tartományt teljhatalommal igazgatja és korábban vajdává tették, meg Kinizsi Pál temesvári ispánt, a körzet elöljáróját, hogy a végeket szemesen őrizze, mert az a jelentés érkezett, hogy a törökök hamarosan kitörnek. Azt is megparancsolja, hogy tartsanak mindenfelé kémeket, hogy mielőtt amazok Szendrőből kimozdulnának, útvonalukat felderítsék, és egyik a másiknak a megfelelő helyen segítsen; ők pedig bámulatos buzgalommal teljesítik az utasítást. István nagy sereget szed maga mellé; Pál ugyanígy. Aztán a kémek jelentik, hogy Ali bég megkezdte az átkelést a Dunán, az erdélyiek felé veszi az útját, és körülbelül hatvanezer embert hoz magával; erről mindkét vezér értesül. István segítséget toboroz mindenhonnan, ahonnan lehet, hadba szólítja a székelyeket, magyarokat, oláhokat, a szászokat, és a tábort mindenféle népséggel feltölti, erősíti a támadó fogadásához. Jelentik, hogy Ali bég hatalmas sereggel közeledik a tartomány földjének feldúlására. Bátori vajda bátor szívvel elébe indul. Sűrű üzengetéssel tudósítja bajtársát, Pált, hogy a törökök Erdélyre fordultak, hogy ő a napokban megindult ellenük a táborral, Kinizsinek hátulról kell követnie az ellenséget, és gondosan ügyelnie arra, hogy ütközet esetén egyikük szemből, másikuk hátulról támadjon; ha így járnak el, ő bizton reméli, hogy kettesben fényes diadalt aratnak a bősz ellenségen, és a jámbor kezekből nem csúszik ki a győzelem. Emez megtudva, mit kell tennie, lesi a mit sem sejtő ellent. Nem áll elébe, hanem hadra kész rendben távolról követi. Ráadásul a török hátulról semmitől sem tart. Aztán a betörők, ahogy Erdély területét elérik, mivel maguk előtt semmiféle ellenálló sereget sem észlelnek, nekiesnek a rablásnak, prédá- lásnak, gyújtogatásnak, irtják a tanyákat, égetik a községeket, és magabiztosan nyomulnak előre a széles mezőn, amelyet a Maros folyó szel át. A síkot kétoldalt hegyek határolják, melyekben az oláhok földönfutó népe szétszórtan