Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

Itt e helyett szólanom kell az Hunyadi Jánosnak eredetiről, és nemzetségéről: nem az Bonfinius mesternek írása szerént, hanem az igaz história szerént, melyet hallottuk azoktól, kiknek atyjok szolgálta régen az Hunyadi Jánost, és sok ütközetekben forgattanak véle. Mert az olasz Bonfinius kedvesködni akarván Mátyás királynak, a rómaiaktól hozá alá az 6 eredetit, és olaszt csinál belőle; de a dolog nem úgy vagyon: hanem mint ebben ez írásban megtalálod írván, így higyjed az históriát igaznak lönni.

Mikoron Krisztus urunknak születése után írnának ezerháromszázkilencven- kettőben, és magyari király vala az Zsigmond, az brandeburgi herceg, ki az Mária királyné asszonyt, az ördönges Lajos királynak leányát vette vala feleségül, kiről a magyari királyság reá szállott vala: vala akkoron az havaselvő vajdaság a magyar korona alatt, miképpen az Moldova vajdaság is. Hogy kedig az havaselvő vajda megholt vala, marada utána két fia, egyiknek Dán, a másiknak Mirese vala neve: és ezek ketten együtt bírják vala az országot. Udő múlván hasonlás Ion közettek, és egymás ellen kezdének támadni. Az Dán vajda eszét elvesztvén, török császárhoz külde, és ahhoz ragaszkodék, és népet kére tőle az ő atyjafia Mirese ellen. Amurát a török császár örüle néki, és gyorsan nagy erőt bocsáta néki segítségül. Látván az öccse Mirese, hogy oly hatalmas erővel volna, megijede tőle, és kiszekék az országból, és Magyarországba jőve, és feljőve Budára Zsigmond királyhoz. Ott szép ajándékokat mutata be a királynak, és lábaihoz esvén, erősen könyörge néki: hogy ő felsége hamar látna havaselvő földhez: mert az ő atyjafia Dán törökhöz adta volna magát.

Hallván ezt Zsigmond király, elámélkodék rajta, és monda Mircsének: ha igaz ez a hír, igen jól tötted, hogy feljöttél ide hozzám. Monda Mirese: — Felséges király! nincs külemben.

És a király megérte mindeneket rönddel az Mircsétől. Annak utána mindjárt népet kezde gyűteni, és elkészítő az ő seregét. És Budáról kiindulván, Magyarországon általméne, és beméne Erdélybe. Mikoron az Isztrigy mellett, Déván felől, táborba szállott volna, ott mulata egy üdéig, méglen az erdélyi vajda felvönné az ő népét, és az alföldi hősek utána érköznének. Mikoron egy jó üdéig ott mulatott volna, eluná az özvegységet, és a komornyik inasokkal szólani kezde az a föld felől: minémű föld volna? szép nép volna-é rajta? kiváltképpen ha valami szép asszoni állatokat és leányokat láttának volna ott a környékben valahol? Mondának az inasok: hogy szép szömélyeket láttának volna, kiváltképpen egy igen szép leánt láttának volna, egy gazdag bojérnél, kinek mása nem volna messze földen. Zsigmond király érette bocsátá az inasokat. Mikoron elhozták volna a leánt, és a királlyal szömbe állana estve, monda a királynak:

1 1