Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
- 1921 Lírája ezért pompás, de hatása zsurnalisztikus. Lelke és pszichéje, idegei mindig vannak az embernek. A szellem és mágia síkjaiba tudatosan ritkán, némelyek soha sem nyúlnak be. Itt keresni „népszerű” és „nem népszerű” művészet gyökereit. A legnagyobb művész persze mindig kell hogy hasson (de ez csak egy ideális posztulált lény), mert mindezen négy síkot bírja. Az érzéki sík minden művész uralmában kell, hogy legyen eo ipso. Hiszen a négy síkot ezen az 5iken keresztül vetítheti ki csupán. Némely író egy időben népszerű (csak a nagyokról beszélek), mert ha nem is tökéletes, éppen az a sík dominál benne, mint kortársaiban. H[erbert] regénye164 azért oly kitűnő, mert zseniálisan olyan a témája és formája, hogy éppen a szellemi és mágikus ütközetét írja le: a lélek és idegek csak harctér ebben a könyvben. Jó térképet rajzol benne, mert ez irányban is mélyült: de a küzdők szellemi és mágikus erők. (...) A jó Isten segedelmével! Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy egy jól ismert nagyvárosban járok, G[erg] előttem járt. Tudtuk, hogy üldöznek, és féltünk, hogy megösmernek. Lesütöttem a szememet, hogy a rendőrök és könyvkereskedő-segédek meg ne ismeijenek: arcuk ismerős és rokonszenves volt. Egyáltalán fájdalmas volt a félelem és hallaüan édes öröm keveréke, mert mindent megösmertem. Csak egy új vérvörös kőből épült emlékszobrot, melyet oroszlánok ékítettek, nem ösmertem, de tudtam, hogy ellenségeim állították. Futva közeledtem feléje, s hirtelen mögötte is piros épület emelkedett sok árkádszerű vakablakkal, vigyorgott és nézett. Ez volt a rémes: a látó vakablak. A város hirtelen meséssé alakult, és az álom belekapcsolódott sok régi álomba, mint mindig, mikor egy ponton megjelenik a meseváros. Eszembe jutott, hogy „nincs már lakásom” - ezzel kapcsolatban egy különös régi álmom, mely a Nádor utca 3. alatt és függőkertekben játszott. A vakablakos ház táját is ismertem - a folyó partján volt, mely átszeli a mesevárost, és melynek partján egy alacsony kalibájába álmodtam egy találkozást szegény Tesnivel, ha jól emlékeszem. Akkor a víz legszélén jártam, és majdnem beleestem. 0[szi]val voltam, de most a vörös szobor eltűnt. A kapuk helyett szekrények, kedves biedermeier szekrények: ezek voltak gyerekkorom cukrászdái és csemegekereskedései, hová Rozi néni elvitt. Meghitt és jó volt. Az út végén keskeny utca csupa szekrényből, világos diófa egyszerű keskeny kis biedermeier szekrények, megettük tűzfal. Gjerg] erre tartott, de hirtelen megtudtam (itt, érzem, már rég nem a meseváros síkján voltam, mert álomország soksíkú), hogy mindegyik szekrény égő tüzes kínzókamra, melyben embert pörkölnek. Még visszafordulhattok - mondták -, ha ezt a csutorát vagy lopót (nagyhasú üvegedényt látok) betöltőd a legdrágább borral. Ezt pincérek mondták gúnyosan, mert tudták, nincs borom. De én tudtam, hogy a vér a legdrágább bor, örültem, hogy kifogok rajtuk, és belehasítottam bal kezem körmével (2 vei) a jobb karomba. A vér az edénybe csurgott. A pincéreknek valaki azt mondta, úgyis meghal, ha vérrel betölti ezt az edényt, de én tudtam, hogy csak egykét liter kell, és nekem jóval több van. Látom, hogy egy kis fehér mundsálniban165 fogják föl a vért, mely rendesen szobámban áll. Akkor már ott van a visszavásárolt G[erg]. O be tudja kötni a feltépett eret, mert cserkész volt. Egyedül maradunk. A földről szed fel kis spárgamaradékokat ereimet elkötni, „ez nem lesz steril” - mondom és felébredek. 164 Balázs Béla Isten tenyerén című regényéről van szó (Lapkiadó, Kolozsvár, 1921). 165 a német Mundschale: kehely, tál jelentésű szó egyéni változata 229
