Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1920 csizmát. Minden tökéletesedésünknek empirikus ára szokott lenni, de megadni az árat magában véve nem erény - tökéletesedni az erény. Mindenesetre az, ki lemond önnön leikéről, hogy ne kelljen pl. jó kosztját elfizetni érte, az nem etikus, mert nem szereti Istent önmagában. Az ár fizetése lehet tehát látható jele a szeretetnek. De éppúgy szerethetünk valakit, ha véletlenül nem kell „nagy árat” fizetni ezért az érzésünkért, mint fordítva. Viszont szeretet nélkül minden áldozat-ár öngyilkosságot jelent - bűn. Nagy veszedelem, hogy nem merjük magunknak bevallani, milyen kevés szeretet van bennünk. Ezáltal kénytelenek vagyunk összezavarni a fogalmakat. „Áldozatot hoztam az ügynek, otthagytam érte szüléimét.” - Nem igaz. - „Nem szerettem annyira a szüléimét, mint hittem, nem teljesedtem bennük annyira, mint az ügyben” - ez az igazi őszinteség. Mindennek van ára, és mindig magunkkal fizetünk: az életben tehát a legtöbb tökéletesedés paradoxán öngyilkosságot is jelent. Azt vélem, Isten valódi szeretete, mely mindenek szeretetét jelenti, az egyetlen egyenes út. Ajó Isten segedelmével! ' (...) A keszthelyi kódex113 teremtészsoltára a megvalósult tömörség, nyelvileg a legszebb magyar írások közül való. Kellene egy pontos analízisét csinálni, hogy miért. A - az - egy - nem szerepelnek. Jelző alig van, dramatikus alanyi és állítmány küzdelem, főnév és ige, Isten és anyag szimbólumai, valahogy az igére váltása az anyagnak a mondatképző princípium. Ajelzőnek és melléknévnek is van metafizikai értelme, asszociációkat kelt, gobelinszerű mágikus egységbe szövi a világot. A Zsoltár képei és a benne használt szók fiatalosan sokértelműek, ezáltal pótolják mélységperspektívával azt az asszociációgazdagságot, melyet mellékneves jelző és hasonlat adnak, pl. H[erbert] hindu meséjében.114 „Határt vetettel nekik” (meghatároztad, elültetted a határok magvát.) „Hogy megvidámítsa” parancsoló forma helyett, „ahogy megvidámajtaná” etc. forma feltételessége dominál. Lehet, nem intenció, sőt a maga korában öntudatlan is maradhatott hatásában, de ez az óhaj így, és a remény valamiképp grammatikailag is kifejeződik. Epekedő, élő hit felel meg ennek a nyelvhasználatnak. „És kezed kiterjesztvén mindennek megtelnek jósággal” - És (ha te) „kezedet kiterjeszted, minden megtelik jósággal” mai forma helyett. A „-vén” képző itt sokkal tömörebb, valamiképp a kiterjesztés gesztusába tömöríti az akciót, és időtlenségbe emeli a pillanatot benne, a „mindenek megtelnek” többes volta jobban jelképezi a „leső teremtmények sokaságát” - nyüzsög a kreatúra Isten keze körül. Ajó stílusban a grammatikai formák maguk is szimbolikusok. Ez is rétege a Mája-fátylak szépsége jelentőségének. Ajó Isten segedelmével! Balassi ezen szempontokból kiváló és megnézendő. Káldor szerint miért ne volna a kötőszónak éppoly metafizikai megfelelője, mint pl. az igének - hiszen a viszony is reális, nem csak az individuum. A logikum lenne az „a”, „az” etc. a stílusban. Vannak szimbolizáló szók és grammatikai 113 226 levél terjedelmű breviárium típusú magyar nyelvű kézirat, 1522-ből. Feltehetően ferences beginák számára készült. Többek között 150 zsoltárt, himnuszokat tartalmaz. Ma az OSZK őrzi. 114 Balázs Bélád három hűséges királyleány című, 1918-ban a Hét mese című kötetben megjelent meséjéről van szó, amit maga is indus mesének nevezett. 185
