Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1920 és a cél, és nem választhatók el egymástól. Az etikus élet azért út, mert Istent csak mint etikailag teljesedettnek tudjuk elképzelni. O olyan, amilyennek lenni kell (sollen és nem müssen értelemben)93 - tökéletes. Etikus tehát csak vallásos alapon lehet az ember, illetve az ateista is lehet etikus, mert valóban nincs is ateista, és aki etikumra törekszik, az elismer egy etikai ab- szolútumot, melyhez tetteit méri, tehát elismeri Istennek egyik szimbólumát. Minden Isten-képzetünk szimbolikus, van azonban egy metafizikai Isten-élményünk, mely a lényeget érinti, szavakban azonban ki nem fejezhető. Persze van gyakran egészen öntudatlan vallásosság is. Ha etikumról beszélek, mindenkor az élő etikumra, a külső és belső létre és cselekvésre irányuló etikát, és nem az érvényesség szférájába tartozó etikai megösmerést gondolom. Azt hiszem, minden megvalósuló etikum transzcendál a vallásba, mert minden, ami igazán megvalósul, részese kell hogy legyen az empíriának és a metafizikumnak. Az etika lábai lógnak ki legjobban az érvényességszférából, mert a legintenzívebb megvalósulást jelentik. Most már mit érzek én etikusnak, arra alkalmasnak, hogy a tökéletesedést szolgálja? Isten a tökéletesség. Tökéletesedni = ez az erkölcs. Ezért minden tévelygő törekvés a tökéletesedésre több a tunyaságnál. Majdnem etikusabb a bűn, mint a tunyaság. (Különbség a bűntelenség, a negatívum, az ártatlanság és a tisztaság között?) A tökéletesség: a maximális együttség mindennel a maximális egyéniség megőrzése mellett. Szóval a maximális szeretet a maximális szabadság mellett. A tökéletesség csak mint abszolútum képzelhető el, a teljes szeretet csak a tökéletesben, a teljes szabadság csak az abszolútumban valósítható meg. A szeretet alatt mindazt foglaltam össze, ami egyesülésre tör (szeretet, szerelem, rokonszenv, plátói érosz - utóbbi az azonosság stádiumának etikai oldala). A szabadsághoz tartozónak érzem a helyes önzést, mely önkifejlesztésünkre irányul, a vállalást (autonóm voltunk ezen tanúságtételét) és az őszinteséget. Minden hazugság valódi énünk szabadságát csorbítja esetleg felületes érdekeink kedvéért. Alapfeltétele azonban úgy a szeretetnek, mint a szabadságnak, hogy elismerjük a magunk felett és magunkban csak potenciálisan létező tökéletességet és abszolútumot: aki elösmer, az értéket ösmer el, tételez, s aki értéket valóban elismer, az alázatos. Valahogy szeretet és szabadság, bár különböző fokban, de közös tulajdonai a teremtőnek és teremtménynek. De alázatos csak az Istent = értéket maga felett látó teremtmény, kegyes csak a teremtményét magához emelő, átértékesítő Isten lehet. Egy alázatos Isten, egy kegyes teremtmény abszurdum lenne, csak a kegyből alázatossá - tehát emberré vált Isten - Jézus lehetett kegyes és alázatos a megvalósulásban. Jézus lényegének különben azt értem, hogy ő állandóan megvalósul, ő az időben élt, de sorsa mégis kívül van az emberi időn, amíg ember van, addig tart Jézus sorsa szemben örök létével. (...) A csuda-mesekönyv álom-tervéhez. A lélek, melynek két útja van: az egyik a növés és magába szippantás, a másik az önfeladás útja. Két lélek indulna el a két úton, és a megvalósulás kertjeiben találkoznak mindig újra és újra. A két út feloldása a csoda: az önfeladásban áldozattel93 Mind a sollen, mind pedig a müssen szó jelentése németül „kell”. A magyar nyelvben nem történik különbség- tétel, ám a német nyelvben a sollen „belső kényszerből fakadóan”, míg a müssen „külső kényszer által” értelemben használatos. 170
