Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1920 je nincs” (szegény apó kedves mondása volt), és mielőtt odaadom magam egynek, kell, hogy magamhoz öleljem a világ sokféleségét. Egy nagy teremtési parancs van, egy nagy abszorbálási parancs van: adni és magunkba váltani - Isten önképére alkotott bennünket. S bár mindég egyre törekszünk, mindig sokféleségről van szó. A jó Isten segedelmével. 1920. júli[us] Körtvélyes. (...) G[erg]. A művészet mindig abszolútumnak az átélése, de az abszolútum átélése (mely mindig vallásos) nem visz mindig a művészethez. Tehát nincs az a szoros kölcsönös egymáshoz rendeltségi viszony az abszolútum átélése és a művészet között. (De hiszem, hogy etikailag igen, mert itt az intenció megváltozása elég ahhoz, hogy a bűnösből szent legyen. (Szt. Ferenc, Szon- ja, Raszkolnyikov91 etc.) A bűn bűn marad, de nem etikailag, hanem mágikusan, mert az igazi, egymáshoz rendeltség mindig kölcsönös. Én: igazi egymáshoz rendeltség lehet (bár mindig kölcsönös) hierarchikus, olyan értelemben, hogy pl. abszolútumot lehet művészet nélkül átélni, de művészetet abszolútum nélkül nem. A „plátói érosz”-ban benn van az abszolútum átélése. A szerelem segíti „a potenciális testi lények” megvalósulását. A szeretet segíti az „etikai lények” megvalósulását, a szeretet mindig potenciális lényeken segít, mivel ma minden etikum (a szentet kivéve) csak potenciális. A gnózis útja - ennek nincsen cselekvő, szülő vagy alkotó mellé- rendeltsége - egy oly világrendben, hol a metahzikum összeesik az etikummal, hogy vezethez célhoz? - Úgy, hogy egy tettet mégis innovál: a lélek végső beleegyezése az istenibe, s egy alkotást: a magam potencialitásának megalkotását. A „plátói érosz”, mely mindenek rokonságán keresztül (a szeretet lélekre irányítottsága és intenzivitása nélkül) mindenek Isten felé zúdítását (hallom Érosz szárnysuhogását a mindenség rengetegében, mely magával ragad bennünket) intencionálja. A Meluzina-világot művészettel ragadjuk magunkhoz (legalább próbáljuk így átemberesíteni), testet, valóságot akarunk adni hozzá való relációinknak. Igaz viszont kontra szerelem és szeretet: itt lehet, hogy puszta relációknak, és nem lényeknek adunk testet. Viszont én ezt kétesnek érzem. Azt hiszem, a „tökéletes formák” megett lelkek vannak. Milyen formarendek vannak? Mik speciálisan azon formák, melyek a művészetben szerepelnek? (...) 3-féle munkát érzek: 1) a fenntartót (önmagam kiszolgálása etc., konzerváló műveletek); 2) a gazdasági értéket produkáló anyagi és szellemi téren (ez lehet önfenntartó és plusz értéket produkáló); 3) az alkotó munka, mely potenciális metafizikai értékeket segít létre. Tulajdonképpen minden ember kötelezve lenne mindhárom munkára mechanikus társadalmi és metafizikai lénye által. A nő a gyermekben részese - hála Istennek - mindhárom nemű munkának. Azt hiszem, mielőtt üdvözülünk, át kell élnünk egy oly fájdalmat, mely evilágon nincsen is: mindenek végességének fájdalmát. Krisztus kételye a keresztfán felel meg ennek? K[ _] szerint neki megmaradt Isten. 91 A két utóbbi Dosztojevszkij Bűn és bűnhödés című művének főszereplői. 168
