Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1917 9) A szeretet értékének mértéke-e a tárgy értéke, melyet szeretünk, vagy csak intenzivitása? Istenért áldozatot hozni, egy emberért áldozatot hozni - ha mindkét áldozat egyértékű - erkölcsileg is egyértékű-e? Azt hiszem, nem egészen. Mindkét faktor: tárgy és intenzivi- tás szerepel az erkölcsi értékben. 10) Lehet-e a közt szeretni? Attól függ, van-e kollektív lélek, különben csak lelkek, individuumok sokaságát szeretjük. Mivel a lelkek szeretet és szimpátia által tényleg összeolvadhatnak, elképzelhető egy kollektív lélek, sőt erre törekszünk. (Minden szellemi kultúra, mely a szellemi értékek objektivitására törekszik, tehát minden komoly kultúra erre törekszik szerintem). De elképzelni nem tudom ezt az új ént (minden lélek egység énség), melyben benne vannak a kis egyéni ének. Pedig ilyen lehet Isten is - csupa egység az egységben. 11) Tehát: Isten harmónia. A harmónia egyik útja a szeretet (Istenszeretet = vallás erkölcsi része); a másik az önkiépítő művészet (tudomány, bölcselet a vallás mű-része) és produktivitás; harmadik a szerelem, mely mindkettőnek egyesítője, szimbóluma és egyik útja a harmóniának; negyedik a misztikus isteni egyesülési élmény. A művészet limitikus57, nem éri el egyedül Istent. A misztikus istenegyesülési élmény - ha nem szent éli - mese- és or- namentumszerű. Nem lehet érvényes, mert nem fejlődött a létbe a megvalósuláson keresztül. A művészetből hiányzik a reális egyesülés, a misztikusból a reálisodásig kiépítődés, lét: hiány mindkét ponton. A harmóniát szolgáló törekvés erkölcs. Tiszta erkölcs lenne a tiszta szeretet Isten és minden iránt. De minthogy az Isten léttel és valósággal korlátozta magát, azt hiszem, elbizakodottság, majdnem istenkísértés lenne egyenest Isten szerelmét cselekedni akarni. Isten szerelméből a megváltott világban, vagy ha megváltott lélek (Krisztus) cselekszi, csak jó származhat, de mi végesek és éppen ezért, csak ezért bűnösök lévén, kénytelen vagyunk önnön kereteinkhez és a megvalósuláshoz alkalmazkodni rációnk, kauzalitás-ösmeretünk, értékítéletünk (lelki érték) bevonásával. (Nem lehet ezalatt azt érteni, hogy puszta lelkeket ítélünk meg, erre nincs mód, mert valószínű, hogy a minden lélek egyenértékűvé fejlődik az időkön keresztül a harmóniába.) (Lelki értékek alatt azokat a javakat értem, melyek a lelkek hasznára lehetnek). Itt kerül előtérbe a vállalás szerepe is, mivel nem bírjuk az egész világot szeretni, tényleg beleolvadni Istenbe, korlátoznunk kell magunkat vállalással, ez az énünk új határa, melyet kötelességünk betölteni. Csak a szent, aki tényleg tud azonosulni más lelkekkel teljesen, „áldozhat” fel mást, mert hiszen ő „nem áldoz fel”, ő megválthat. De szent, azt érzem, nem lehet valaki akcidentaliter. Akinek joga lenne behozni reábízott gyerekhez egy beteg bosnyákot, annak nincs más rendeltetése (nem vállalhat gyermekeket), mint beteget ápolni, szentnek lenni egész életében. Szimbolikus cselekedetek. Ilyennek érzek minden oly cselekedetet, mely céltalansága tudatában hoz áldozatot: vízbe ugrani, mikor a mentés ki van zárva; háborúba menni - mert osztani 57 itt: korlátos, határokkal rendelkező, korlátozott erejű 130
