Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1917 5) Melyek azok [az] erkölcsi princípiumok, melyek a harmóniát szolgálják? Azt hiszem, a szeretet, a vállalás. A vállalás éppen ez a művészeti elem az útban, egyénünk formájába zárja, Werkké kerekíti a szeretetet. Ez egész más kategória alá tartozó, mint „a szép tett” - ez kétféle: dekoratív és szimbolikus. Ami szimbolikus, valamiképp mindig szép, mert utal a végső harmóniára. Ami dekoratív, azt nem tudom még? A Werk-tett is szép, de csak bizonyos értelemben. Nem azért Werk, mert szép, de annyiban szép, amennyiben minden Werk hasonlata a harmóniának. 6) A megvalósult és tiszta szeretet. Köteles-e a szeretet minden racionális és materiális érték és következtetés mellőzésével cselekedni, vagy szabad-e egyáltalán így mellőznie? A tiszta szeretet, amennyiben azonos a harmóniával, magába foglal minden értéket. De a megvalósulásban Isten korlátozta önmagát, és én azt hiszem, nem célja a léleknek kiug- rani a megvalósulásból, de megváltani, átitatni a megvalósulást. Evégből számolni kell vele, értékeivel és a kauzalitásaival. Materiális értékek, ha nem becsültetnek túl, a maguk helyén isteni értékek. 7) Bevallom, voltak azért szent kiugrások a világrendből; de azt hiszem, csak a szentnek, aki életét, üdvösségét Isten Werk-jévé emeli, éntudatában van joga kiugrani a világrendből. Mi a szent szerepe, mi a megváltó szerepe? A teozófia szerint kész lelkek, akik visszatérnek segíteni. A jó Isten segedelmével! Materiális értékeket is valamiképp kellene önmagukért szeretni, illetve lehet-e tárgyak lelkét szeretni? Tárgyaknak milyen lelkűk van? Materiális értékeket erkölcsös-e másnak kívánni szerezni, vagy csak amennyiben ezek is lelke fejlődését szolgálják? Lehet-e erkölcsösen mást szeretni, mint lelket? Azt hiszem: nem, bár nem bűn testet és örömet szeretni, sőt szimbolikus is, de nem erkölcsös cselekedet. 8) Ha Isten nem lenne azonos a szeretettel, mi lenne erkölcsös: őt szolgálni vagy a szeretetet? Isten harmónia is, tehát a szeretet őt szolgálja, de specifikusan erkölcsös cselekedet az, amelyet helyessége miatt követünk el, és nem mert Istennek tetsző. Istent szeretni tehát nem volna erkölcs par excellence? Szeretni - még nem erkölcs talán, erkölcsben mindig törekvést érzek, szeretni akarni erkölcs, cselekedni akarni a szeretetet. Ezért nem érezzük már erkölcsösnek a józan önszeretetet, mert velünk születik, nem kell rá törekednünk. De undoknak érezzük mégis, ha valaki könnyelműségből, nem áldozatból tönkreteszi magát tudatosan (iszákosság). Magunkkal valószínűleg előző életek törekvése folytán azonosak (?) vagyunk már. Céljainkkal, műveinkkel, rendeltetésünkkel azonosulni már énáttörés, erkölcsi törekvés, más egyénekbe szeretni magunkat szintén. Ugyan művet szeretni nem tiszta erkölcs, nem szeretet (szeretni csak lelket lehet), de mint éntágító törekvés, bár zsákutca, mégis zúdulás az erkölcs felé. Minden művészi törekvésnek lehet az a szereteti mellékoldala: szolgálni vele az emberiségnek. Más egyént feláldozni öncélúságában már azért sem szabad, mert ha akaratán kívül szenved, talán ártunk a lelkének. 129
