Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Orosz Márton: Transzatlanti tranzakciók
A REMÉNY ÉVEI művész ambícióiról árulkodnak, nevezetesen, hogy munkáiról nem pusztán értékítéletet szeretett volna kapni, de amennyire ez lehetséges volt (persze, jegyezzük meg, egyáltalán nem lett volna lehetséges!), szándékában állt, hogy alkotásai be legyenek mutatva az Egyesült Államokban. Amennyiben az Arnason helyett válaszoló Fry kimért hangvételű, de csöppet sem elutasító levele nem csak udvariasságból született, elméletileg elképzelhető lett volna Attalai Guggenheimben való szereplése 1971-ben, a második Theodoron-tárla- ton. Fry elküldte az előző kiállítás katalógusát a magyar művésznek, és jelezte, hogy 1970 februárjában ismét Magyarországra utazik.46 Sajnos a szakember utóbbi látogatásáról nem került elő forrás, de bizonyos, hogy valamilyen módon összefüggött a New York-i múzeum pályájuk elején álló művészekre koncentráló sorozatával. Amennyiben Fry valóban megfordult 1970 telén Pesten, Attalain, vagy másokon keresztül megismerhette a fiatal nemzedék műveit, melyek ekkor már Balatonbogláron, az 1966-os Stúdió, illetve az Iparterv és a Szürenon-tárlatokon szélesebb körben is ismertté váltak.47 Nyitott kérdés marad azonban, hogy Attalai, „akire az óvatosság és a megfontoltság volt jellemző",48 hogyan gondolta külföldre csempészni a munkáit, amikor ezzel párhuzamosan, a Budapesti Műszaki Egyetem R-épületében a magyar neoavantgárd első jelentős seregszemléjeként számon tartott R-kiállításról ő volt az egyetlen, aki - miután betiltották - visszalépett.49 A pszichológusként praktizáló művészetteoretikus Mezei Árpád, az Európai Iskola egyik alapító tagja volt az, aki az 1970-ben szintén Magyarországra látogató Thomas T. Solley amerikai művészettörténészt személyesen összeismertette több, az R-kiállításon szereplő művésszel. Az R-kiállítást szervező Csáji Attila egyik Je/rács-festményét az Indiana University Art Museum Hungarian Art. The Twentieth Century Avant-Garde kiállításán - akkor már az intézmény igazgatójaként - 1972-ben ki is állította.50 Az utóbbi, Bloomingtonban rendezett tárlat kezdeményezője Mezei volt, akit Solley azért látogatott meg Budapesten, hogy részleteket tudjon meg tőle a szürrealistákkal való kapcsolatáról. (Mezei Árpád 1959-ben Marcel Jeannal közösen írt Histoire de la peinture surréaliste könyvét 1960-ban angolul is kiadták.) Az Egyesült Államokban rendezett magyar avantgárd kiállítás azonban szinte alig kapott valamilyen visszhangot, sőt Solley-t - utólagos bevallása szerint - kimondottan hátráltatta egyetemi karrierjében.51 Egyedüli létjogosultsága abban állt, hogy beilleszthető volt az Indiana University Art Museum néhány évvel korábban kezdeményezett kutatási projektjébe. Az 1966 nyarán rendezett East-West in Art című 46 Edward F. Fry levele Attalai Gábornak, New York, 1969. november 11., Edward F. Fry hagyatéka, Philadelphia, University of Pennsylvania, The Kislak Center for Special Collections, Ms. Coll. 651, 1. doboz, 39. mappa 47 Edward Fry például ismerhette a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 1966-ban rendezett kiállításáról Körner Éva angol nyelven írt kritikáját. Ld.: Éva Körner: „Studio 66", The New Hungarian Quarterly, 7. évf., 24. sz. (1966 tél), 180-183. old. 48 Csáji Attila szíves közlése alapján. 49 Attalay (sic!) neve a katalógus elő- és hátoldalán a kiállító művészek között szerepelt ugyan, de mivel a kiállításra már nem hozta el a munkáját, a műtárgyjegyzékbe és a reprodukciók közé már nem lett felvéve. 50 Csáji kompozícióját, a tárlaton bemutatott alkotások túlnyomó többségével együtt Mezei Árpád New York-ban élő lányától, Noémitől kölcsönözték a kiállításra. A katalógusban azonban a művek tulajdonosaként óvatosságból Noémi második férjét, Paul Pfeffer orvost tüntették fel. (Müller Miklós szíves közlése alapján.) A kapcsolathoz ld.: Árpád Mezei, „Introduction" [Budapest, 1971], Hungarian Art. The Twentieth Century Avant-Garde, Bloomington: Indiana University Art Museum, 1972, 21. old. 51 Müller Miklós visszaemlékezése alapján. Itt köszönöm meg Müller Miklósnak, Mezei Noémi első férjének, hogy több beszélgetést is tudtam vele folytatni a témáról. Amikor Müller 1964-ben külföldre disszidált és New Yorkban telepedett le, összesen három művet vitt magával: Korniss Dezső Madaras fiú. Szentendre (1934) című képének neki készített replikáját, egy Bálint Endre-monotípiát és Csáji Attila egy Je/rács-festményét. 88
