Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Orosz Márton: Transzatlanti tranzakciók
OROSZ MÁRTON: TR AN SZ ATL A NTI TRANZAKCIÓK kicsengése mégis negatív volt. Eleinte hasonlóan vélekedtek a hazai szakírók is a jellegzetesen amerikai, kezdetben neo-dadának nevezett irányzatról. Perneczky Géza az 1964- es bécsi pop-vándorkiállításon és a velencei Biennálén szerzett úti élményeit írásba öntő Bálványok és antibálványok28 című tanulmányában kifejezetten ellenszenvvel viseltetett az új esztétikai kánon iránt, az ellenzéki, forradalmi attitűdöt hiányolva benne, akárcsak a hivatalos kiküldetésben néhány évet nyugaton töltött műgyűjtő, Patkó Imre, aki szintén konformistának állította be az amerikai mozgalom alkotóit.29 Valószínűleg Erdély Miklós 1968-ban született, de 1991-ig kiadatlanul maradt Pop tanulmány30című írása volt az első, ami kissé ironikus és ellentmondásos módon, de az irányzat értelmezésére is vállalkozott, már amennyire ez az adott körülmények között lehetséges volt. Erdély a popot a szabadságeszmény esztétikai manifesztációjaként élte meg, még akkor is, ha elsőre látszólag nem tudott mit kezdeni vele. Az a megjegyzése, hogy „önmagát se érti egészen", kitűnően jellemzi a manifesztum-szerű, Erdély saját művészeti hitvallásának is tekinthető kritikai írás hangvételét. A Velencében kiállító pop-művészek első művészettörténeti értékelését Körner Éva kísérelte meg az 1969-ben megjelent Képzőművészeti Almanach első kötetében.31 Allan Kaprow szempontjait követve téma és technika alapján tett különbséget a művek között, az utóbbi, tehát az intellektus nélküli, egyedül a formai szempontok érvényesítésére összpontosuló alkotásokat a „cool pop" címkével látva el. A Zuglói Kör tagjai ezekkel a publikációkkal egy időben szereztek ismerteket az amerikai művészetről. Bak Imre 1964-ben a londoni Tate-ben látta a Painting and Sculpture of a Decade című, az 1954 utáni egy évtized amerikai festészetéből a Gubelkain Foundation által szervezett kiállítást, Lakner Lászlóval és Nádler Istvánnal együtt pedig az 1964-es velencei Biennálé amerikai pavilonját.32 Mások, mint Konkoly Gyula vagy Jovánovics György a bécsi Museum des 20. Jahrhundertsben szintén 1964-ben bemutatott Pop etc. című, a tengeren túli újrealista tendenciákat népszerűsítő tárlaton találkoztak először élőben többek között Oldenburg, Rosenquist és Wesselman műveivel. Kemény Györgyre valamivel előbb, 1963- ban Párizsban a Fiatalok Biennáléján hagytak maradandó nyomot Jim Dine művei, és itt, a Galerie Sonia Delaunay Galéria véletlenül nyitva hagyott raktárajtaján bekukkantva látta meg az amerikai pop art néhány csúcsdarabját.33 A 1968-as kasseli documentára, ahol az amerikai irányzat hegemóniája már nyilvánvaló volt, több magyar képzőművész is eljutott. Bak és Nádler Németországban, a stuttgarti Galerie Müllerben - ahol az amerikai új absztrakció képviselőinek műveivel is találkoztak - a kint készült festményeikből rendezett kiállításuk előtt tettek látogatást Kasselben.34 Térjünk azonban vissza Edward Fry budapesti látogatására, hiszen alapvetően az amerikaiak a magyarországi művészet fejleményei iránti figyelmét kívánjuk tanulmányozni. 28 Perneczky Géza: „Bálványok és antibálványok", Tanulmányút a pávakertbe, Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1969, 162-172. old. 29 Patkó Imre: Mit mond a hatvanas évek modern nyugati képzőművészete?, Valóság, 1966/8, 25-43. old. “Erdély Miklós: „Pop tanulmány" [1968], Erdély Miklós. Művészeti írások. Válogatott művészetelméleti tanulmányok I., Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1991, 23-36. old. 31 Körner Éva: „Az ember új képmásai a XXXIV. Velencei Biennálén", Képzőművészeti Almanach 1. Budapest: Corvina, 1969, 95-101. old. 32 A művészek szóbeli közlése alapján. 33 Kemény György a szerzőnek küldött e-mailje alapján. 34 Bellák Gábor: „Beszélgetés Bak Imrével", Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben (szerk: Beke László - Dévényi István - Horváth György), Képzőművészeti Kiadó - Magyar Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum, 1991, 178. old. 85
