Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Wehner Tibor: Ambivalenciák
WEHNER TIBOR: AMBIVALENCIÁK bemutattam, akkor köszönöm! Tiszta dolog az egész... Semmiféle szemecskéket és orrocskákat én nem fogok csinálni. Nem vállalom." És miután a művész távozott, Szilárd György igazgató tiltakozott a művész agresszív magatartása miatt, és abszurdnak minősítette a szituációt, amelyben a művész nem ismeri el a legmagasabb fórum álláspontját, és határozatilag a Vilt-domborművel kapcsolatban a döntést függésben tartandónak osztályozta mindaddig, amíg a művész nem vállalja, hogy figurális domborművet készít.12 A dombormű végül 1965-ben az építész Jánossy György és az agresszív Vilt Tibor együttműködésének keretében, e nehézségek dacára is megvalósult a salgótarjáni Karancs Szállóban. 1963. decemberében súlyos problémával találta szembe magát a Művészeti Bizottság: Csernus Tibor festőművész meghívást kapott egy kiállításra az egyik párizsi galériától. Mint Szilárd György igazgató előterjesztette, Aczél elvtárs személyes kívánsága volt, hogy a bizottság nézze meg a Csernus-képeket, és csak akkor engedélyezze a párizsi tárlatot, ha az belföldi kiállításra is alkalmas. Miután a bizottság tagjai megtekintették a hat darab Csernus-képet és néhány illusztrációt, hatalmas vita bontakozott ki. Domanovszky Endre kijelentette: „Én megmondom őszintén, hogy ezt a hülyeséget, amit Csernus mesterség- belileg hallatlanul művelten és sokrétűen csinál, szórakoztató és vicces dolognak tartom". Szilárd György igazgató azt hangsúlyozta, hogy „... én a képek szemléletével egyetérteni nem tudok. ... Véleményem szerint, ha ezeket Párizsban kiállítják, abból baj nem származik, de sem Budapesten, sem Magyarországon másutt én nem állítanám ki a képeket." Somogyi József szobrászművész Csernus védelmére kelt: „... ez egy hallatlanul felkészült, kultúrált embernek, nagyon jó festőnek valamilyenfajta kereső útja, a másikakban pedig egy utánérzet van és tehetetlenség". Domanovszky Endre megjegyezte: „Az amerikai piktúrának egész könyvét hozhatnám ide példának". Szilárd György igazgató arra emlékeztetett, hogy „Ha Budapesten ezekkel a képekkel kiállítást kap, az alatt bizonyos irány- mutatást, elvet, engedélyt, egyetértést is értenek. Az, tehát sok mindent jelent a közvélemény felé. Aki jár kiállításra, tudja, hogy a kiállítást valakik engedélyezik, a képeket zsűrizik stb. Én tehát, amikor a közmunkával összevetem ezt a dolgot, azt is nézem, hogy a tömegeket vizuálisan nevelni szeretnénk a kiállításokkal, és ha ezeket a képeket kiállítjuk, akkor így is akarunk nevelni? Bennem úgy vetődik fel a kérdés, hogy ez helyes-e? Megzavarja az embereket, mint ahogy megzavarja a sokféle kritika és szemlélet". Bernáth Aurél festőművész, Csernus Tibor mestere higgadtabb hangon közelítette meg a problémát: „Köztudomású, hogy Csernus ilyen stílusú dolgokat csinál, sohasem erőlködött kiállítással. Visszavonultan élt. Semmiféle nehézséget nem akart csinálni. Most meghívták egy 6x4 méteres terembe kiállításra Párizsba. Kérem, itt arról van szó, hogy egy állampolgár jogát ne akadályozzuk". És ezek után még egy hosszú-hosszú, nagyon tanulságos, elvi kérdéseket boncolgató vita bontakozott ki, amelyben Bernáth Aurél elmondta, hogy „Szerintem a festészet, a szobrászat ilyen katasztrófában, mint most, soha nem volt. Ilyen problémák a festészet sorsát illetőn még nem voltak. Az, hogy a festészet eljutott a nihilbe, 12 I. m. 482-483. 69
