Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)

Keserű Katalin: A kanonizációról és az 1960-70-es évekről, melyeket fél évszázad után sem felejt el az, aki átélte

KESERŰ KATALIN: A KANONIZÁCIÓRÓL ÉS AZ 1960-70-ES ÉVEKRŐL, MELYEKET FÉL ÉVSZÁZAD UTÁN SEM FELEJT EL AZ, AKI ÁTÉLTE

nyében értékelő történészei is lettek a nők (nálunk Körner Éva, Passuth Krisztina, Szabadi Judit). Mára a (nemzetközi) nőművészet már át is írta a globális kánont.57

A nőművészet hagyományaiban többféle női tudat él, a női sors, munka és anyagok, a női szerepek és ezek kontextusainak ismeretével együtt, melyek közé például a tudományok művelése is tartozik. A nőművészet elsődleges médiuma a női test (az ismert akt mellett és helyett az addig nem reprezentált pozíciói, sérülései, belseje stb.), melynek konkrétságán keresztül jelenik meg a női tudás és kritika is a művészetben. Hagyományos képzőművészetünkben döbbenetesen új hangot (témát, nyelvet) ütött meg 1968-ban a szobrász Várnagy Ildikó. A Szülő növel, egy addig elhallgatott, tehát a „magas" művészetben előzmény nélküli, a törzsi művészetben viszont ismert témával készült diplomázni, a mestere (Somogyi József) figuráitól szögletességével és (négykézláb álló) pozíciójával merőben különböző, állatias, vajúdó alakkal. Modelljét nem kivitelezhette. Egészen más a 70-es években Drozdik Orsolya performansz-sorozata, melyben a nőről szóló tudás az élő, saját női test által, női származástudattal58 jelent meg, szabad táncban, más vizuális elemeket is felhasználva. (Drozdik és Várnagy egy művel sem szerepelnek az MNG kiállításán, Drozdik a gyűjteményében sem. kép) Akár Várnagy ezután kialakuló és személyes, képies jelírását, akár Drozdiknak a női test társadalmi kontextusait feltáró munkáit és mindezek jelentőségét tekintjük, a nő(művész)nek a művészetben, a társadalomban és a társadalmi kommunikációban játszott szerepét is paradigmatikusnak mondhatjuk. (Függetlenül a korszak kanonizációjában kimutatható hiányától és a későbbi kanonizáció társadalmi vagy biológiai nemekről szóló vitájától.)

Drozdik Orshi: Individualis mitológia Ili. 1977. Fotók a performanszról

57 a képzőművészetben Artemisia Gentileschitől Élisabeth Vigée Le Brúnón át a perifériák modern /Frida Kahlo, Amrita Sher-Gil/ és avantgárd /pl. orosz/ nőművészeiig

58 Ti. Dienes Valéria filozófiája szerint. Drozdik 1975-80 közötti performanszairól: Az újrajátszott én című fejezet Drozdik Orsolya Individuális mitológia. Konceptuálistól a posztmodemig című könyvében. Budapest, Gondolat, 2006. 130-165