Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Csáji László Koppány: Alá(t)rendelődés
CSÁJI LÁSZLÓ KOPPÁNY: A L Á (T) R E N D E L Ó D É S a 20. század közepén. A két főkérdésük immár az volt, hogy miféle értékmérő alapján lehetne a világ társadalmait fejlődési sorrendbe illeszteni, továbbá, hogy ha nem egyöntetű (unilineáris) a fejlődés, akkor hogyan ragadható meg e fejlődés folyamata. Legnagyobb hatású képviselői Julian Steward (1902-1972, USA), Leslie Alvin White (1900-1975, USA), Eric Wolf (1923-1999 osztrák-amerikai), Talcott Parsons (1902-1979, USA), Marshal Sahlins (1930-, USA) és Julian Steward (1902-1972, USA) voltak. Leslie Alvin White például a szociokulturális fejlettséget a felhasznált energia mennyiségétől és minőségétől függően határozta meg. (Egy adott társadalom az energiatermelés és felhasználás szintje szerint fejlődhet akár előre, akár vissza.) Híres képlete, a P = E x T, amelyben P = kulturális fejlettség; E = a felhasznált energia mennyisége (fő/év); T = technológiai fejlettség. (White 1943, 337. o. - Id. felh. irod.) A kulturális fejlettség tehát egyenlő a felhasznált energiamennyiség és a technológiai fejlettség színvonalának szorzatával. Az evolucionizmushoz képest a neoevolucionizmus tehát szintén lineáris fejlődést képzel el, de többszálút (multilineáris evolúció), amiben a fejlettségi fokok szerinti megkülönböztetésben visszaesések (regressziók) is történhetnek. A párhuzamosságok és regressziók elismerésével kívánt ugyanis túllépni a korábbi fejlődésmodell tarthatatlan feltételezésén, miszerint minden társadalom vagy kultúra ugyanazon az úton halad. A neoevolucionizmus különböző történeti, antropológiai, közgazdaságtani, szociológiai irányzatai a technikai vívmányok, az energiafelhasználás, a (pénz) bevétel, a társadalmi formációk stb. szerinti fejlődési sorok feltételezésével egy-két olyan tényezőt kívánt kiemelni, amely alapján összemérheti a világ társadalmait. Az empirikus kutatások fontosságát elismerték ugyan, de a neoevolucionisták nem számítottak vérbeli terepmunkásoknak, akik éveket töltenek egy adott terepen résztvevő megfigyeléssel, az adott kultúra megismerésével. Univerzális fejlődésmodelljükben elfogadták, hogy nem minden múltbéli és jelenlegi társadalom járta/járja be ugyanazt az utat. A „primitív" fogalma az 60-as 70-es években lassan átalakult, és neutrálisabb fogalmak használata került előtérbe (pl. „természeti népek"), így értékítéleteikben kerülték a pejoratív vagy bántó fogalmakat. A legfejlettebbnek természetesen az USA-t (és Nyugat-Európát) tekintették. Materialista szemlélet jellemezte a neoevolucionistákat, akikre - főleg a történelem- és társadalomszemléletükben - erőteljes hatással volt a marxizmus. Maga a Truman-elv még egyértelműen az eredeti, 19. századi evolúciós gondolkodás mintáit követte, de később a neoevolucionizmus is nagyon komoly elméleti támaszt adott a fejlesztés-diskurzusnak, hiszen maga is a termelés és fogyasztás növelésében, és főleg a technológia fejlesztésében látta a fejlődés kulcsát. Sikerek és kudarcok A Truman-elv és a nagyarányú (főleg ipari) fejlesztés révén egész régiók élete alakult át gyökeresen. Tömegek áramlottak a városokba, a fogyasztói társadalom pedig szinte mindenhol gyökeres változást okozott a mindennapi életben, az értékrendekben. Természetesen nagyon sok minden történt az elmúlt hét évtizedben, nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha a világ változásainak összetett folyamatának okai leszűkíthetők volnának a fejlesztés-diskurzusra. A fegyverkezési verseny, majd a szocialista rendszer összeomlása, a világméretű tömegmédia kialakulása, a médiafogyasztási szokások megváltozása, például az internet térhódítása is csupán példák a sok más jellegű tényezőre. A világ azonban ismét gyökeresen átalakult, és számunkra már nem számít újszerűnek, 29
